Hírek
2023. Július 13. 09:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
66 millió forint támogatást kapott fejlesztésre a Vörösmarty Színház
A Vörösmarty Színház 66 millió forintos kiegészítő állami támogatáshoz jutott, melyből számos technikai eszköz kisebb-nagyobb fejlesztése,
felújítása valósulhat meg, adta hírül közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András.
Mint Fehérvár polgármestere írta „színházunk több mint 10 évvel ezelőtti, átfogó felújítása óta szinte teljes kihasználtsággal üzemelt a pandémiás és az energiaválság miatt kényszerpihenőket nem számítva. Természetes, hogy ilyen igénybevétel mellett sok technikai eszköz mára erősen csereérett lett, illetve tudni kell, hogy anno nem minden elektronikai berendezést cseréltek le.
Csak egy példa a sok közül: A Kozák András Stúdió fénypultja 1995-ös gyártású, alkatrész-utánpótlása rég nincs, mivel bármely pillanatban elromolhat, ezért szükséges a cseréje. Emellett több mint 70 különböző technikai eszköz beszerzését tervezzük, a színészek mikroportjaitól a lézerprojektoron át egészen a LED-es világítóegységekig.
Köszönet illeti a kormányzatot ezért a támogatásért, mellyel biztosíthatjuk, hogy a Vörösmarty Színház továbbra is a megszokott és elvárt technikai színvonalon tudjon működni. Természetesen nem feledkezünk el a többi kulturális intézményünkről sem, különösen annak tükrében, hogy idén nem mindenki jutott az amúgy "megszokott" állami támogatásaihoz: az önkormányzat ereje szerint rendkívüli anyagi támogatásban részesítette és részesíti a Szabad Színházat és az Alba Regia Táncegyüttest is annak érdekében, hogy ezek a műhelyek a nehéz gazdasági helyzet ellenére is tovább működjenek.” – olvasható a polgármesteri bejegyzésben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
