Hírek
2021. Január 18. 08:45, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
A harmadik harmad végén gólt kapott, így hosszabbításban nyert a Volán
Hazai pályán javíthatott a pénteki vereség után a Hydro Fehérvár AV19, és bár a rendes játékidőben nem bírt az Innsbruckkal, végül győztesen hagyta el a jeget.
A harmadik harmad vége előtt tizenegy másodperccel egyenlítettek a vendégek, a ráadásban Hári döntötte el a meccset.
Ahhoz képest, hogy az Innsbruck az alsóházban található, és már a 40. másodpercben emberhátrányba került Fehérváron, igazán nem tűnt úgy, hogy ledominálja ellenfelét a Volán. A vendégek 10-2-re vezettek a kapura lövések tekintetében, amikor megszerezte a vezetést – a Fehérvár… Hargrove szerezte a gólt Hári passzából, mindketten gyarapították eddig sem rossz statisztikájukat. A második harmad nem indult jól, először játszhatott emberelőnyben az Innsbruck, és Tansey révén ki is használta. Voltak lehetőségei a Volánnak, de kapusának, Kornakkernek is kellett bemutatnia bravúrt.
A harmadik harmadban aztán megint meglett a vezetés. Campbell góljánál először szerzett pontot az egyik asszisztot jegyző, nemrég igazolt finn center, Lahti. Az előnnyel még kevésbé hatékony támadójátékkal is célba érhetett volna a Fehérvár, alig tíz másodpercen múlt… Az Innsbruck levitte kapusát, és ez most bejött, 59:49-nél Ciampini egyenlített. Így aztán hosszabbítás jött, ebben viszont a Volánnak sikerült jól az első perc, Hári góljával ha nem is három, de két pontot szerzett a felsőházba kerülése szempontjából fontos meccsen a csapat.
Hydro Fehérvár AV19 - HC TIWAG Innsbruck-Die Haie 3-2 (1-0, 0-1, 1-1, 1-0) - h.u.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
2026. Július 19. 08:36, vasárnap | Sport
Vb-2026 - Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes
Őrült meccsen nyertek az angolok.
2026. Július 18. 08:09, szombat | Sport
Premier League - Szoboszlai meghosszabbította szerződését a Liverpoollal
Szoboszlai Dominik meghosszabbította szerződését az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb ötödik helyezett Liverpool FC-vel.
