Hírek
2012. Október 11. 05:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A stresszt és a hátfájdalmat is csökkenti a jóga
Egy kis jóga az ebédszünetben, vagy munka után segít, hogyha stresszes környezetben dolgozik. Egy új, angol tanulmány ugyanis rámutatott, hogy a munkahelyen végzett jóga mind a stresszt, mind a hátfájást csökkenti - írja a Fox News.
A kutatásban 74, 25 és 64 év közötti munkavállaló vett részt, akik mind stresszről, mind hátfájásról panaszkodtak. A résztvevőket véletlenszerűen osztották két csoportba aszerint, hogy egyik részük nyolc héten keresztül jógázott, más részük nem végzett semmilyen mozgást.
A jóga-csoport tagjai hetente egyszer vettek részt egy ötven perces órán ebédidő közben vagy pedig munka után. Hetente kétszer húsz percet pedig otthon jógáztak DVD segítségével.
Minden résztvevőnek ki kellett töltenie egy az általános közérzetére, a stresszre és a hátfájásra vonatkozó kérdésekről szóló tesztet. A tanulmány elején 10-en a jóga és 8-an a kontrollcsoportból hátfájásra panaszkodtak. A vizsgálat végére a jóga csoport tagjai közül már csak négyen, míg a kontrollcsoportban lévők közül már tizenhárman számoltak be hátfájásról. Emellett az előbbiek a stressz szint csökkenéséről is beszámoltak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 15:29, csütörtök | Életmód
Nagy Márton: tervben van a fogyasztóvédelmi intézményrendszer megerősítése
Jelenleg vizsgálat zajlik a Microsoft és a Temu ellen.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Életmód
NMHH: az internethasználatban Magyarország az első tíz között van az Európai Unióban
Az elmúlt évtizedben gyorsabban nőtt az internethasználók aránya Magyarországon, mint más uniós országokban, így az ország a webhasználatban nagyot lépett előre
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Életmód
Nagy Márton: ösztönözni kell a mesterséges intelligencia vállalati felhasználását
A kormány kiemelt célja a hazai kkv-k versenyképességének fejlesztése, ehhez ösztönözni kell a mesterséges intelligencia (MI) vállalati felhasználását
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Életmód
Szeptember végén kerül a mozikba a Kaláka együttesről szóló dokumentumfilm
Szeptember 26-tól vetítik országszerte a mozik a legendás Kaláka együttesről szóló, Kaláka - a Kárpátoktól a Karib-tengerig című egész estés dokumentumfilmet, Pigniczky Réka rendezését.