Hírek
2018. Április 07. 10:07, szombat |
Sport
Forrás: feol.hu
A vasiakat fogadják az Alba Fehérvár kosarasai

Az Egis Körmend érkezik szombaton, 19 órakor a Gáz utcai sportcsarnokba, a kosárlabda-bajnokság középszakaszának első mérkőzésén.
Szerdán kialakult a középszakasz menetrendje: a legjobb öt együttes a felsőházban folytatja, a következő ötös a középső házban, a leggyengébb négy alakulat pedig alul, a kiesés elkerüléséért harcol a folytatásban. A fehérváriak korábban biztosították helyüket a legjobbak között. Sokáig a negyedik helyen tanyáztak, a szerdai, soproni győzelem hozta meg az előrelépést, Lóránték egylabdás meccsen győztek 80–77-re, a képzeletbeli dobogó alsó fokán elhelyezkedő körmendiek viszont simán kikaptak Kecskeméten.
Ahogy a fehérváriak, a piros-feketék is 18-8-as mérleggel rendelkeznek, az albások jobb kosárarányuknak hála végeztek előrébb. Ennek azért van jelentősége, hogy hazai pályán kezdhetik a középszakaszt, ami feltétlenül jobb, mint buszra szállni. Múlt szombaton, Szegeden volt jelenése az Albának, szerdán pedig Sopronban. A Körmend elleni idei mérlegük kimondottan jó, még akkor is, ha utóbbi meccsüket simán elvesztették, a házigazdák 79–67-re győztek. A második negyedben a Körmend 27 pontot szerzett, az albások 10-et.
A szezon korábbi meccsein hatalmas volt a Fehérvár fölénye, akadt találkozó, amit 40 pontos különbséggel nyertek, 115–75-re. Később 88–68-ra diadalmaskodtak itthon, aztán semleges pályán, a debreceni kupadöntőn 86–82-re győzött Dzunic Branislav együttese. Vasban is tudtak nyerni, a FIBA Europe Cupon, 85–77-re, kiegyensúlyozott játékkal.
– Az alapszakasz harmadik helye a szezon kezdésének ismeretében kimondottan jónak mondható. Nagyon sok problémával küzdöttünk, az első öt bajnokin mindössze egy győzelmet arattunk. Aztán komoly menetelésbe kezdtünk, a folytatásban mi szerepeltünk a legjobban, mindössze négy vereséget szenvedtünk, az alapszakaszt megérdemelten megnyerő Szolnok pedig ötször kapott ki – mondta Dzunic Branislav.
A fehérváriaknál Alhaji Mohammed a combját fájlalja, Trevis Simpson a vállát, de vélhetően mindketten vállalják a játékot, hasonlóan az utóbbi összecsapásokhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:29, szerda | Sport
Magyar-portugál - Egygólos vereség Rossi születésnapján
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a Puskás Arénában a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így a csoport harmadik helyére csúszott vissza.
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként