Az apró sarki csér világrekordot döntött: kétszer olyan messzire repül vándorlása során, mint eddig gondolták, és így ez az állat járja be a legnagyobb távolságot bolygónkon. A mindössze 113 grammos madár kis súlya ellenére - vagy talán éppen azért? - minden évben Grönlandról (az Északi-sark közeléből) az Antarktiszra (a Déli-sarkvidékre) repül át, majd visszatér. A csér 71 ezer kilométert tesz meg cikcakkban évente, ezzel felülmúlva riválisát, a viharmadarak közé sorolt szürke vészmadarat - írja a National Geographic. Mindezt parányi adóvevők elhelyezésével állapították meg madártani kutatók. A sarki csér Grönlandról indul ősszel, majd télen a Déli-sarkvidék közelében tartózkodik (ilyenkor ott melegebb az éghajlat), majd tavasszal visszafordul északra. Különösen délen "csalinkázik" sokat a madár, a megfigyelések szerint bizonyos példányok hatalmas kitérőket tesznek kelet-nyugati irányba. Így Afrika és Dél-Amerika partjai között több ezer kilométeres "pluszokat" repülnek. Ennek oka a kutatók szerint az, hogy a csérek a széljárást követik, így elkerülik, hogy széllel szemben kelljen repülniük. Az új távolsági világrekorder, a sarki csér © Wikipedia A Grönlandi Természeti Erőforrások Intézetének kutatói most először voltak képesek a sarki csér nyomon követésére. A kutatást Carsten Egevang vezette. Becsléseik szerint egy sarki csér életében akár 2,4 millió kilométert is megtehet, mivel ezek a madarak akár 30 évig is elélhetnek. Ez azt jelenti, hogy életükben háromszor megjárhatnák akár a Föld-Hold utazást is - oda-vissza természetesen. Korábban a madárészlelésben nem alkalmazott műszaki megoldással voltak képesek most a grönlandiak a csér megfigyelésére. Az eddigi adóvevők ugyanis csak nagyobb madarakon voltak alkalmazhatók, mert viszonylag nagy volt a súlyuk. A Brit Antarktiszi Kutatószolgálat, a British Antarctic Survey azonban nemrég egy 1,4 gramm súlyú detektort készített, amelyet immár a csér lábára lehetett erősíteni, anélkül, hogy a szerkezet jelentősen zavarná a repülését. Egevang egyik legérdekesebb megfigyelése az volt, hogy a madarak időnként hosszabb szüneteket tartanak a repülésükben, méghozzá a nyílt óceánon, az észak-atlanti térségben. Ekkor "töltik fel magukat" a feltételezések szerint élelemmel, így elsősorban kisebb halakkal és rákokkal. Csak ezután vágnak neki a trópusokon át vezető út újabb szakaszának, a Déli-sarkvidék felé.