Hírek
2013. Június 03. 10:39, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Ároktői bűnbanda - Csütörtökig tart az egyik vádlott előzetes letartóztatása
Csütörtökön jár le az ároktői bűnbanda néven elhíresült, az ország több térségében időseket kirabló, illetve meggyilkoló társaság egyik tagjának előzetes letartóztatása. A 2009-ben őrizetbe vett hat férfi ügyének következő tárgyalása július 2-án lesz. A Fővárosi Törvényszék az MTI megkeresésére hétfőn azt közölte, hogy az eljárás több éves elhúzódása nem róható fel a bíróságnak.
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ároktőn élő - egymással rokonságban álló - vádlottak Budapestre és különböző vidéki településekre jártak el lomtalanításokra. Ekkor figyeltek fel olyan idős emberekre, akikről azt feltételezték, hogy jobb anyagi körülmények között élnek, ezért elhatározták, hogy később betörnek hozzájuk és kirabolják őket.
A vád szerint 2008 szeptembere és 2009 áprilisa között különböző felállásban összesen 12 idős ember lakásába hatoltak be a vádlottak, és vittek el onnan készpénzt, értéktárgyakat. Betöréskor arcukat maszkkal eltakarták, kezükre kesztyűt húztak. A megfélemlített időseket bántalmazták, megkötözték, majd arra kényszerítették őket, hogy árulják el, hol tartják értékeiket. A kirabolt sértetteket megkötözve magukra hagyták.
A bántalmazások következtében két idős ember meghalt.
A vádlottakat - id. és ifj. R. Elemért, R. Henriket, R. Andrást, M. Istvánt és K. Andrást - egyebek mellett nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett rablással, több rendbeli súlyos testi sértéssel, erőszakkal és csoportosan elkövetett magánlaksértéssel vádolja.
A vádirat szerint a férfiak a főváros IV., XIV., XV., XVII. és XVIII. kerületében, a Heves megyei Horton, Andornaktályán és Szihalmon, valamint a Hajdú-Bihar megyei Görbeháza-Bagotán követtek el bűncselekményeket.
A főügyészség az MTI-t arról tájékoztatta, hogy id. R. Elemért és társait 2009 áprilisában vették őrizetbe, de a vádiratot csak 2011 augusztusában nyújtotta be az ügyészség.
Még a nyomozás során, 2011-ben rendeltek ki szakértőt. A szakvélemény elkészítésére eredetileg kirendelt Semmelweis Egyetem DNS Laboratóriuma visszaküldte az anyagot, mert 2011. január 1-jétől a miniszteri rendeletben foglalt követelményeknek már nem felelt meg, ezért a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetet rendelték ki 2011. május 29-ei "végső határidővel" - közölték.
A bíróság ezzel kapcsolatban azt írta, hogy "az eljárás elhúzódása - így az, hogy ez idáig ítélet sem született az ügyben - nem róható fel a Fővárosi Törvényszéknek". Hozzátették: a kiemelt ügyekre vonatkozó szabályokat maradéktalanul betartották, késedelembe nem estek, sőt pót-tárgyalási napokon is folytattak bizonyítást, hogy mihamarabb ítélet születhessen.
Kitértek arra is, hogy az ügyet tárgyaló tanács elnöke a Kúrián lett bíró, ezért a büntetőügyet át kellett szignálni egy másik bírói tanácsra 2012. július 20-án, az ítélkezési szünetben. Az első megismételt tárgyalást 2012. szeptember 17-én tartották. Az előző tanács 5, az új pedig 15 tárgyalási napot tartott az ügyben. Az új tanács pót-tárgyalási napokra is kitűzte az ügyet, és helyszíni tárgyalást is tartott.
A 2012 októbere és 2013 februárja között megismételt eljárásban a bíróság 87 tanút hallgatott meg, több szakértőt rendelt ki, és 60 kötetnyi iratot ismertetett. Mint írták, gyakorlatilag a teljes bizonyítás befejeződött 2013. február 25-éig, csak a DNS-szakvélemény hiányzott. A bíróság a kiemelt jelentőségű büntetőügyben - késedelem miatt - 400 ezer forintos rendbírsággal sújtotta a szakértői intézetet 2012. október 8-án. Az intézet azonban ennek ellenére létszám- és kapacitáshiány miatt nem tudta elkészíteni a véleményt 2013 márciusa előtt.
A 2013. március 28-ai szakértői meghallgatás során azonban felmerült egy újabb kiegészítő szakértői vélemény elkészítésének szükségessége, emiatt a tervezett befejezési határidőt (április 18.) módosítani kellett - közölte a törvényszék.
Utaltak arra, a szakvélemény több száz minta megvizsgálása után azt tartalmazta, hogy azok egy része származhatott a vádlottak némelyikétől, de "egy nagyobb populáción belül bárkitől" is. Ezekre a mintákra újabb vizsgálatot kellett elrendelni. Az intézet szerint a vizsgált minták számát tekintve a fővárosi ügy a második legnagyobb feladatuk a romagyilkosságok után - tették hozzá. A kiegészítő szakértői vélemény azóta megérkezett a törvényszékre.
Időközben a hat vádlott közül háromnak - a törvényben meghatározott 4 év leteltével - még áprilisban megszűnt az előzetes letartóztatása, ketten még előzetesben vannak, míg a hatodik vádlott, R. András előzetese június 6-áig tart, akkor - akárcsak az említett három társa - ő is házi őrizetbe kerülhet Ároktőn.
A Fővárosi Törvényszék közölte azt is, hogy az ügyben eljáró bíró több kiemelt jelentőségű ügyet tárgyal, ezért az ároktői bűnbanda ügyében a következő tárgyalási napot július 2-ára tűzte ki. Jelezték: azon a tárgyaláson a bíróság a szakértő ismételt meghallgatását és a bizonyítási eljárás befejezését tervezik, majd következhetnek a perbeszédek és a határozathozatal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:01, hétfő | Kék hírek
Adathalász csalók próbálják megtéveszteni az MVM ügyfeleit
Az utóbbi időszakban az MVM Next ügyfelei egyre gyakrabban találkozhattak adathalász kísérletekkel, a társaság kéri ügyfeleit, hogy fokozott figyelemmel járjanak el minden gyanús megkeresés esetén.
2025. Október 19. 09:00, vasárnap | Kék hírek
NNI: online kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy nagyszabású akció keretében
Az online térben is működő nemzetközi kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy egyedülálló akció keretében
2025. Október 13. 07:48, hétfő | Kék hírek
BRFK: milliókat csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek hazudó férfi egy kétségbeesett anyától
Mintegy 20 millió forintot csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek kiadó 53 éves férfi egy kétségbeesett anyától, a bűncselekményt kihallgatáson beismerő B. Gábort letartóztatták - közölte a a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2025. Október 09. 07:40, csütörtök | Kék hírek
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében - közölte az OMSZ szerdán az MTI-vel.
