Hírek
2021. November 04. 16:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Az útdíjfizetés kijátszásával milliárdos kárt okozó csalók ellen emeltek vádat
Több mint négymilliárd forintnyi kárt okozott egy bűnszervezet a költségvetésnek úgy, hogy nem fizette meg az útdíjakat, a bírságokat, valamint az adókat és a járulékokat
- tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
Az elsőrendű vádlott, egy 48 éves férfi elhatározta, hogy létrehoz egy olyan bűnszervezetet, amely - árufuvarozás keretében - elsősorban az útdíjfizetés kijátszására épül. Ennek érdekében a gépjárművek üzembentartóiként közbeiktattak ténylegesen nem működő, vagyontalan cégeket, élükre pedig strómanokat ültettek.
A bűnszervezet a strómancégek nevében végezte az árufuvarozást, és a munkavállalókat is oda jelentették be a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok elkerülése érdekében.
A bűnszervezet tagjai 2016 januárja és 2018 októbere között útdíjak, bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. Ebből 3,5 milliárd forint volt az útdíjak meg nem fizetése miatt kiszabott bírság összege.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozása után a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot - közölték.
Az ügyben tizenegy vádlott van: a bűnszervezet irányítója és két tagja, egy, a költségvetési csalásban közreműködő vádlott, valamint hét stróman. A főügyészség fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabására, valamint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra tett indítványt - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 10:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: hatalmas megtiszteltetésnek érezném, ha Polgár Judit elvállalná a köztársasági elnöki felkérést
2026. Július 20. 07:38, hétfő | Belföld
Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője
A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. Július 19. 15:00, vasárnap | Belföld
Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban
A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. Július 19. 14:00, vasárnap | Belföld
A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli államfőre lenne szükség
A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli köztársasági elnökre lenne szükség.
