Hírek
2018. Március 29. 11:55, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Baleset okozása után megpróbálta elrejteni a drogot
Elfogták a rendőrök egy közlekedési balesetet okozó férfit és utasát, mivel a velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott.
A rendőrségre bejelentés érkezett március 27-én 10 óra körül arról, hogy a 85-ös számú főút 1. kilométerszelvényénél két személyautó ütközött össze. A helyszínre kiérkező rendőröknek a baleset részese elmondta, hogy az ütközést okozó jármű utasa egy rövid időre elhagyta a helyszínt, a közeli fás-bokros területre ment kezében egy dobozzal, majd rövid idő múlva üres kézzel tért vissza. Az elmondottakra tekintettel a rendőrök az okozó jármű vezetőjének és utasának járművét, valamint ruházatát is átvizsgálták, amelynek során a sofőrnél kábítószer-fogyasztáshoz használt eszközöket találtak, amiket lefoglaltak. A járőrök ezután a megadott területet is átvizsgálták és az erdő mellett, a szántóföld szélén elásva megtalálták az utas által elrejtett dobozt, a benne lévő szintén kábítószer-fogyasztáshoz szükséges eszközökkel.
A rendőrök a két mosonmagyaróvári illetőségű férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott. Ezután mindkettőjüket kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 11:00, hétfő | Kék hírek
Agresszíven viselkedett egy csornai benzinkúton - Videó
Meghökkentő jelenet zajlott egy csornai benzinkúton.
2026. Július 12. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Megtalálták az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Megtalálták azt a férfit, aki csütörtökön elgázolt egy igazoltató rendőrt, majd megállás nélkül elhajtott - közölte szombaton a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. Július 11. 12:00, szombat | Kék hírek
Letartóztattak egy doktornőt, aki megölhetett egy embert a Szent János Kórházban
A Tények információi szerint emberölés történhetett a Szent János Kórházban, az ügyben egy 32 éves orvosnőt gyanúsítanak
