Hírek
2018. Július 31. 10:45, kedd |
Belföld
Forrás: mti - MTI Fotó: KKM
BMW-gyár épül Debrecenben

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A tárcavezető elmondta: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat.
A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő – közölte.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.
Kifejtette: a gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását.
A beruházás hozzájárul Magyarország versenyképességéhez és tovább erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat – mutatott rá.
A külügyminiszter kitért rá: a világgazdaságban olyan gyors és mély változások zajlanak, hogy modern kori ipari forradalomról lehet beszélni, ahol az új technológiák folyamatosan változtatják meg a siker kritériumait. Ebben az új korszakban a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért - magyarázta. Hozzátette: ez az új korszak különösen nagy hatással van az olyan nyitott gazdaságú országokra, mint Magyarország.
Szijjártó Péter úgy látja, amikor Magyarország benevezett ebbe a versenybe, komoly érveket tudott felsorakoztatni az ország mellett, így az alacsony adókat, a rugalmas munkaerő-szabályozást, a duális szakképzést és a színvonalas informatikai, műszaki képzéseket.
Mint mondta, a minderre épülő gazdaságpolitika sikeresnek bizonyult, a beruházások évről évre növekednek, tavaly minden rekordot megdöntve 96 új beruházás érkezett a beruházásösztönző rendszeren keresztül.
A tárcavezető hangsúlyozta: most egy újabb nagy sikerről számolhatnak be, hiszen amikor a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb és legmodernebb autógyártója úgy döntött, hogy Európában növeli a termelési kapacitásait, Magyarországot választotta. A céggel 14 hónapja tárgyalnak, a BMW több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként – közölte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget