Hírek
2013. Június 23. 09:58, vasárnap |
Sport
Forrás: InfoVáros | - Hajósi Miklós -
Casentino Rally-ra tesztelve!
Riport Juhász Csaba autóversenyzővel, a Salgó Midex Rali után.
Salgó Ralin jártál testvéreddel, Zsoltival a hétvégén.
Egy éve már, hogy nem ült melletted. Mesélnél a hétvégi versenyetekről?
- Egy kicsit álmosan kezdtünk az első Cered-i gyorson, Zsoltinak is vissza kellett szoknia a versenyzéshez, ráadásul még teszten sem ült ebben az autóban, ennek megfelelően szépen átgurultunk az első körben a gyorsokon. Talán szerencsénk is volt, hogy nem akartunk sietni, mert a fékkel újfent akadt egy pici probléma. Most a főfékmunkahenger adta meg magát, ennek következtében nehezen tudtam lassítani az autót, utána pedig nehezen oldott el a fék, ezért aztán igazán gyorsan nem is tudtunk menni, de arra jó volt a verseny, hogy lezárt pályán tesztelhessünk.

Mennyire sikerült beállítani a Toscanaban megrendezendő Casentino Rally-ra a Renault Megane-t?
- Ezt a versenyt arra szántuk, hogy megismerjük az autó viselkedését optimális körülmények között. Ez pedig sikerült is. Úgy érzem most olyan az autó, amilyet szeretnék, úgy fordul, ahogy kell neki, ha a fék probléma végre megoldódik, akkor szerintem nagyon jól lehet vele menni.
A Híres Zagyvaróna - Cered szakasz mennyire feküdt a Megane-nak?
- A Cered-i pálya tökéletes ennek az autónak és egy jó fékkel igazán jót lehetne autózni a Megane-nal.

Nagyon simulékony autónak láttam a Kazári gyorson a versenyautótokat.
A lassítót szépen abszolváltátok vele. Akkora már végeztetek a futómű finomításokkal?
- Igen, szerencsére a futómű hangolása hamar megvolt, a gumi nyomás beállítása több időbe került. Újra Pirelli-t használtunk 2 év után, és úgy gondolom, hogy azóta sokat változtattak a keverékeken, ezért néha nem működött az, amit kitaláltunk. Szerencsére a verseny végére ezt is kitapasztaltuk, ami Toscana-ban majd jól jöhet, hiszen ott is ilyen forró versenyre számíthatunk.

Köszönjük Partnereink segítségét!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
