Hírek
2017. Július 14. 08:06, péntek |
Helyi
Forrás: fmc.hu
Daganatos betegségekből meggyógyult fehérvári fiatalokról készült film
Filmet forgatott Schéda Szilvia két daganatos betegségből meggyógyult fehérvári fiatalról. A képen a film két főszereplője (Fotó: Zsiday Ádám)
A "Gyógyult utakon" című dokumentumfilmet július 18-án mutatja be a Fehérvár Televízió.
Bajzát Krisztiánról 25 éves korában derült ki, hogy leukémiában szenved. A fehérvári fiatalember előbb kemoterápiát, majd később sugárkezelést is kapott. Kezdetben úgy tűnt, hogy meggyógyult, de egy év múlva kiújult a betegsége, ezért végül csontvelő-átültetésre volt szüksége. A beavatkozás következtében hiperpigmentáció alakult ki nála és a bőrelváltozás miatt teljesen felborult az élete.
Huber Tímeánál 20 éves korában diagnosztizáltak Hodgkin-limfómát. Krisztiánhoz hasonlóan nála is kemoterápiával, aztán sugárkezeléssel próbálkoztak az orvosok. Ezek hatására kihullott a haja és jelentősen legyengült a szervezete.
Napjainkban mindketten boldog és teljes életet élnek, mert végül ők kerekedtek felül a betegségen. A Gyógyult utakon című dokumentumfilm kettejük történetét mutatja be, és azt, hogy még akkor is van remény, amikor már a szeretteink sem tudnak miben bízni.
A Fehérvár Televízió dokumentumfilmjét Schéda Szilvia szerkesztette, aki maga is legyőzött egy dagantos betegséget. A filmet Zsiday Ádám fényképezte és Hódi Dániel vágta. A Gyógyult utakon bemutatója július 18-án, kedden 20 óra 10 perckor, az ismétlés pedig július 21-én, pénteken 20 óra 35 perckor lesz a Fehérvár Televízióban. A 26 perces dokumentumfilmet a premier után a tévé Youtube-csatornáján is el lehet majd érni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
