Városlista
2026. július 21, kedd - Dániel

Hírek

2018. Július 22. 10:12, vasárnap | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Drámai hajrá, magyar bronz és csapatarany a női döntőben

Drámai hajrá, magyar bronz és csapatarany a női döntőben

A női döntőt rendezték a székesfehérvári NU Skin Öttusa Európa-bajnokságon.

Négy magyar, köztük két fehérvári versenyző is küzdött az érmekért, közülük a bronzérmes Kovács Sarolta volt a legjobb, aki a futópályán az utolsó métereken előzte meg a már ünneplő Alekszejev Tamarát.

A női döntő az úszással kezdődött, amelyben hagyományosan jók a magyarok. Ezúttal is így volt, Kovács Sarolta (Volán Fehérvár) harmadik, Földházi Zsófia kilencedik lett az első tusában. A vívásban aztán a másik két magyar remekelt, hiszen Réti Kamilla a francia Marie Oteizával holtversenyben megnyerte ezt a számot, Alekszejev Tamara (Alba Öttusa) pedig negyedik lett a legjobban fizető tusában, mindössze tizenegy asszót vesztve a harmincötből. Kovács is jól vívott (22/13), Földházi ellenben gyengélkedett a páston. A lovaglás előtt a volános fehérvári világbajnok állt legjobban a magyarok közül, második volt, Alekszejev ötödik, Réti tizedik pozícióból vágott neki a lovaspályának. Kovács Sarolta lova, Bizsu nem volt túl együttműködő, négy akadályt vert le. Réti három, Alekszejev kettő, Földházi egy verőhibával zárt, a futás-lövészet kombinációban így mindegyik magyar döntős a mezőny első felében indult. Oteiza lovaglásban is jó volt, biztos előnnyel várhatta a záró számot a francia versenyző, huszonegy másodperccel indult a mezőny előtt.

A laser-run versenyszám nagy küzdelmet hozott, mert a hetedik helyről induló brit Katie Fench felfutott a franciára a második lövészet előtt. Oteiza azonban visszaverte a támadást, és végül meggyőző fölénnyel nyerte az Európa-bajnokságot. French lett a második, mögötte pedig óriási csatát vívott a két fehérvári öttusázó. Alekszejev sokáig jobban futott Kovácsnál, két lövészet után is gyorsan visszaelőzte a jobban célzó honfitársat, sőt, az utolsó kör elején úgy tűnt, akár a brit lányt is utolérheti. A harmadik helye biztosnak tűnt, de elkövette azt a nagy hibát, hogy ezt idő előtt ünnepelni kezdte, integetett a közönségnek, és a legutolsó métereken a hatalmasat sprintelő Kovács utolérte. Alekszejev Tamara későn érezte meg a veszélyt, ő is bedobta magát, de Kovács hajszállal megelőzte, ezzel megszerezte a bronzérmet. Drámai befejezés volt, az Alba Öttusa válogatottja nagyon nehezen tette túl magát rajta, hogy könnyelműsége miatt elúszott élete első egyéni Európa-bajnoki érme… De vigasztalhatta, hogy csapatban Magyarország fölényesen nyerte az aranyat, Kovács (3.), Alekszejev (4.), Földházi (9.) összeállításban az írek és a franciák előtt.
Az Európa-bajnokság vasárnap a férfiak döntőjével folytatódik.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport

Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport

Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

2026. Július 19. 08:36, vasárnap | Sport

Vb-2026 - Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Őrült meccsen nyertek az angolok.

2026. Július 18. 08:09, szombat | Sport

Premier League - Szoboszlai meghosszabbította szerződését a Liverpoollal

Szoboszlai Dominik meghosszabbította szerződését az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb ötödik helyezett Liverpool FC-vel.