Ecsedi Máriának a Vörösmarty Színházban nyílt kiállítása, majd bemutatták a művészetét taglaló, Öt évtized Fehérváron alcímű, színes képekkel illusztrált albumát. Ebből az alkalomból beszélgettünk a fehérvári művésszel.

Ecsedi Mária a Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szakán végzett. 1995-ben Rácváros c. fametszet sorozatával elnyerte a Székesfehérváron rendezett Országos Kisgrafikai Pályázat első díját. Főiskolai tanulmányai végeztével Székesfehérvárra költözött. A 60-as években az Egervári Művésztelepen dolgozott. 1969-től kiállító művész.

Első munkái fa- és linóleummetszetek voltak. A 80-as évek közepéig elsősorban grafikusként tevékenykedett. Meghívókat, plakátokat tervezett. A Szent István Király Múzeum számára rajzokat készített a kelta régészeti leletekről. A 90-es évek közepén varrott textilmunkákkal jelentkezett. E munkáira nagy hatást gyakoroltak a kínai és a japán nyomatok, textilfestmények. Tervezett faintarziát, faplasztikákat, alumíniumból készült dekoratív plasztikát, művészi cégéreket. Az ő keze munkáját is dicséri a Kossuth-udvari órajáték.

Ecsedi Mária az a képzőművész, akit a sokszínűség jellemez. Kísérletező típus, de az miként lehet, hogy minden porondon sikeres? Kezdjük a cégérekkel…

A Bástya söröző volt az első: az Ikarus gyárba megálmodott alkotás után is egy barátnőm, Eördögh Edit szólt, hogy a kiskereskedők, vendéglátósok fontolgatják, érdemes volna egy-egy jópofa cégért állítani. Azt, hogy figurális körplasztikát csinálok, kizárólag az én döntésem volt. Kincsesbányán, a bányánál sokféle műhely működött – asztalosok, kovácsok egyaránt dolgoztak – onnan ismertem Kovács Károly kovácsmestert. Hozzájárultak, hogy a műhelyben munkaidőn kívül megcsinálhatjuk a cégéreket. Viaszból megmintáztam a figurákat. Étteremről és sörözőről volt szó, ezért az egyik alak egy gazdaasszony lett, tálcával, rajta kakassal, a másik pedig egy tollas kalapos, köpenyes – öltözékével az 1600-as, 1700-as éveket idéző – férfiú, sörös kriglivel a kezében. Ezt lezsűrizték, a lektorátus elfogadta, Kovács Károly pedig vörösrézből formálta meg a figurákat. Ezután jött a többi cégér.

Magam is elcsodálkozom kísérletező kedveden… ott vannak a művész-zászlók is… Te biztos, hogy másként jársz-kelsz Székesfehérváron viszontlátva a saját munkáidat… Mi fogalmazódik meg benned ilyenkor?

Természetesen örülök, ahol a gondot látom az, hogy sokszor nincs lehetőség, mód azok felújítására, pedig fontosak a karbantartási munkálatok.

A művész is ember, s vedd ezt viccesen, mennyire befolyásolja napi hangulatod a munkádat, az alkotást?

Amikor másokkal dolgozom, különösen kell koncentrálnom, mert amikor a kivitelezésre kerül sor, minden munkatársra tekintettel kell lennem.

Mi a legmeghatározóbb élmény a gyerekkorodból?

Öt lányt egyedül nevelt fel korán megözvegyült édesanyánk, aki 32 évesen munkába állt: védőnőként dolgozott. Hihetetlen tartást és pozitív életszemléletet tanultunk. Nagyon összetartozunk, meghatározó a szolidaritás és a szociális érzék, amelyeket korán megtanultunk. Ezért is a legfontosabb számomra a családom, akik mindenben támogatnak!