Városlista
2025. október 22, szerda - Előd

Hírek

2018. Január 10. 18:32, szerda | Helyi
Forrás: feol.hu

Elhunyt Péter Attila

Elhunyt Péter Attila

21 évvel ezelőtt Péter Attila, az IDOKŐ dolomit Kft. ügyvezető igazgatója nyugdíjba ment.

Ebből az alkalomból „Felfelé a lépcsőn” címmel jelent meg a bányászújságban róla egy írás. A lépcső azt jelképezte, hogy Péter Attila milyen akadályokon keresztül tudott eljutni az ügyvezető igazgatói székbe. Az 1936- ban Püspökladányban született fiú, akinek édesapja jogász volt, édesanyja háztartásbeli, már 3 évesen Budapestre került nagyszülőkhöz és már 15 évesen dolgoznia kellett.

Munka mellett járt gimnáziumba, majd felsőfokú technikusi oklevelet szerzett és ezt követően a Miskolci Műszaki Egyetem bányagép és bánya villamossági mérnöki diploma tulajdonosa lett. Ezzel a szerzett tudással meglelte a hivatását, melyet egész pályafutása során nagy hozzáértéssel és odaadással gyakorolt. Műszerészként kezdte, aztán gyorsan haladt a lépcsőn felfelé.

1996-os nyugdíjazásakor nyilatkozta: „múltak az évek az idő eljárt felettem, de még fiatal vagyok.”

De ezt nem csak mondta, hanem meg is mutatta. Nyugdíjazása után tizenhét éven keresztül saját vállalkozást, bányász vállalkozást működtetett jogász feleségével, Marával.

Bányász szolgálati érdemérem bronz fokozatát, miniszteri elismerő oklevelet, 25 éves bányász szolgálati oklevelet, Borbála emlékérmet kapott életében.

Január 12-én, pénteken Fehérváron, a Béla úti temetőben búcsúzunk tőle.

Égiek kísérjék utadat tovább, tovább, felfelé a lépcsőn.

feol.hu

Címkék: gyász, Péter Attila

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG

A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.

2025. Október 22. 07:05, szerda | Életmód

Magyarország újabb kutatóűrhajóst küld a Nemzetközi Űrállomásra

Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, miután hazánk már az előző misszióból is igen sokat profitált gazdaságilag