Városlista
2026. február 8, vasárnap - Aranka

Hírek

2018. Október 05. 14:02, péntek | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Elkészült a kis Pozsonyi felújítása - zárt csapadékcsatorna is épült

Elkészült a kis Pozsonyi felújítása - zárt csapadékcsatorna is épült

A pénteki műszaki átadással véget ért a Pozsonyi út felújítása a Zsolnai út és a Nagyszombati út közötti szakaszon.

Az önkormányzati forrásból megvalósult, közel kettőszáz millió forintos fejlesztés során megújult az útburkolat, a járda, valamint kiépítették az új zárt csapadékvíz-elvezető csatornát az utcában.

A Pozsonyi út Zsolnai és Nagyszombati út közötti szakaszán május végén kezdődtek meg a munkálatok. A felújítás során először megépítették a csapadékcsatornát, majd új burkolatot kapott az út, és kialakították a térköves járdát.

A műszaki átadáson Östör Annamária öreghegyi önkormányzati képviselő elmondta, hogy jól érzékelhető a minőségi változás, hiszen már nagyon rossz állapotban volt a Pozsonyi út ezen szakasza. Örömét fejezte ki, hogy a kivitelező határidőn belül jelentette készre a munkát, és hogy nagyon jó volt az együttműködés a lakókkal. Köszönetet mondott az ott élőknek a türelmükért.

A beruházás keretében a Pozsonyi út érintett szakasza 715 méter hosszúságban és teljes keresztmetszetében épült át. Az utcában 5,5 méter széles útburkolatot, valamint egyoldali térköves járdaburkolatot alakítottak ki. A felújítás során az utca csapadékvíz-elvezetése 441 méter új gerincvezeték kiépítésével teljes hosszúságában megoldottá vált - mondta Ragyamoczky Vince, a Közlekedési Iroda munkatársa.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 07. 16:00, szombat | Belföld

Hegyi Zsolt: minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi

2026. Február 07. 13:43, szombat | PR

Innováció nyomás alatt

Hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban? Új közvetítők teremtenek versenyhelyzetet a bankok számára