Hírek
2017. Június 26. 18:00, hétfő |
Helyi
Forrás: okkfehervar.hu
Elkészült a Móricz Zsigmond utca burkolatfelújításának az első üteme
Az ÚT 2017-19 Program 29,5 millió forintos beruházásának műszaki átadásán Deák Lajosné önkormányzati képviselő, Bozai István városgondnok és Böröcz László, a kivitelező cég vezetője adtak tájékoztatást.
A környéken lakók régi vágya valósult meg a Móricz Zsigmond utca felújításával, fejezte ki örömét Deák Lajosné önkormányzati képviselő. „Az első szakasz készült el, körülbelül 3000 m2 területen cseréltek burkolatot, illetve aknatetőket. Arra törekszünk, hogy az utca végig megújuljon még az idén, hiszen elég nagy a forgalom: az itt élők közlekedése mellett az átevezető szerepe is jelentős az utcának, az Öreghegy felől sokan erre jönnek a Belváros felé, mentesítve a Berényi utat, illetve a Király sort.” A képviselő az Önkormányzat útfelújítási programjával kapcsolatban megköszönte a Városgondnokságnak és a kivitelezőnek a gyors és pontos munkát.
Böröcz László, a kivitelező Útéppark Kft. cégvezető tulajdonosa megerősítette, hogy a burkolatcserére nagy szükség volt az utcában, valamint régiek voltak, elhasználódtak a csatornaöntvények, mintegy ötven darabot újakra kellett cserélni.
Az ÚT 2017-19 Programmal kapcsolatban Bozai István városgondnok elmondta: „Az idei évben már több mint 900 millió forint értékű munkánál járunk, amelyek döntő többségének a munkaterület-átadása megtörtént, több mint egy negyed része már el is készült. 90-nél több helyszínen hajtunk végre út-, járda- és parkolófelújításokat, és egy-két park felújítása is belefér a programba. Jól haladunk, az eredeti tervek szerint az idei év munkálatai várhatóan ősz végére befejeződnek.”
A Móricz Zsigmond utca burkolatfelújítási munkái a május 22-én kezdődtek meg. A beruházás során a rossz állapotú burkolat kopócseréje valósult meg 5+1 cm vastagságban az utca két szakaszán, a Széna tér – Hotel Vadászkürt között 945 m2-en, valamint a Hotel Vadászkürt – Huba köz között 2015 m2-en. A régi kopóréteg marása után kicserélték, illetve szintre emelték az aknafedlapokat, víznyelőrácsokat.
A kivitelezés bruttó 29,5 millió forintos beruházásból valósult meg a Városgondnokság ÚT 2017-19 programjának keretében. A Móricz Zsigmond utca II. ütemének (a Géza utcáig) burkolatfelújítása is megvalósul még idén, jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik a kivitelező kiválasztására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
