• A fehérvári honvédekről 1990-ig nem volt szabad megemlékezni, de mindig voltak bátor gyergyói emberek, akik gondoskodtak arról, hogy halottak napján gyertya égjen a hős katonák nyughelyén.

1944. szeptember 7-e szomorú nap Magyarország történelmében. 1944. szeptember 7-én hajnalban a székesfehérvári Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred 159 hazát védő katonája vesztette életét a Gac-oldalban egy szovjet előőrs betörése nyomán. A gyergyói emberek a hősöket két tömegsírba temették.

1990-ig nem volt szabad megemlékezni róluk, de mindig voltak bátor emberek, akik gondoskodtak arról, hogy halottak napján gyertya égjen a hős katonák nyughelyén. 1990 után gyergyóiak és székesfehérváriak közösen, szabadon emlékeznek meg róluk. 2014-ben társadalmi összefogással emlékparkot alakítottak ki Székesfehérváron a Királysor és a Géza utca kereszteződésénél annak a 159, a második világháborúban elesett fehérvári katonának az emlékére, aki Gyergyószentmiklós határában vesztették életüket.

A Gyergyó Emlékparkban a Himnusz hangjaival kezdődött a megemlékezés, majd Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese vlamint dr. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere. Székesfehérvár Önkormányzata nevében Brájer Éva alplgármester, Deák Lajosné, Viza Attila és Juhász László önkormányzati képviselő vett részt a megemlékezésen.

A 159 katona története – mint csepp a tengerben – szimbolizálja a történelem viharában elesett egykori katonáink sorsát és azt is, hogy nem feledünk. – hangzott el a megemlékezésen, ahol a Himnusz közös eléneklését követően Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, Székesfehérvár országgyűlési képviselője mondott beszédet. Felidézte a pótezred egyik zászlóaljának parancsnoka, a székesfehérvári származárú Sebő Ödön szavait, aki „A halálra ítélt zászlóalj” címmel írt könyvet. Beszélt az elszenvedett veszteségekről és a szörnyű körülményekről, melyekkel a katonáknak szembe kellett nézniük a hóval borított hegyek között.

Vargha Tamás úgy fogalmazott: „Fáradságot, szükséget, áldozatot vállalva – 159-en az életüket is áldozva – védték a hazát. Ma itt az emlékhelyükön az ő sorsukat idézzük, és emlékezünk, mert emlékeznünk kell a nemzeti megmaradás érdekében is. Az is méltó, hogy életáldozatukra emlékezzünk, majd tiszteletükre az utódokat is megtanítsuk. Mert a holtak néha nagyobb erővel vigyáznak egy városra, és tesznek bizonyságot igaza és joga mellett, mint a feledékeny élők.”

„A Kárpát-medence ősidőktől fogva a földi mennyországot jelentette sok-sok nép számára… Bármerre is megyünk, mindenütt hősi halottak földi maradványai mellett vezet el az utunk. Emlékművek, temetők állnak ott, ahol a csatákban elesettek megérték könyörtelen végzetüket. Ezek egyike az a földhát, ahonnan jöttünk és fájó lélekkel emlékezünk.” – hangzott el Gyergyószentmiklós polgármestere beszédében.

Nagy Zoltán a városaink közötti erős kötődésről is szólt: „Azzal, hogy közösen emlékezünk, gyergyószentmiklósiak Székesfehérváron és székesfehérváriak Gyergyószentmiklóson, olyan erőt, olyan köteléket éltetünk, mely meghatározó szereppel bírhat, és kell, hogy bírjon a jövőnkre nézve… Tudatosítanunk kell magunkban, hogy ha 700 kilométer távolságban két helyen évről-évre odafigyelnek egyazon esemény emlékezetére, akkor ott nem csak emlékezésről, nem a múltba merengésről van szó, hanem igenis történik valami a mában, ami majd a holnapot is formálja.”