Hírek
2018. Május 18. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Felmentette a bíróság a több tízmillió eurós brüsszeli gyémántrablás vádlottjait

Bizonyíték hiányában felmentette az öt évvel ezelőtti, több tízmillió eurós brüsszeli gyémántrablás vádlottjait csütörtökön az illetékes belga bíróság.
A tettesek 2013 februárjában két autóval átszakították a brüsszeli nemzetközi repülőtér biztonsági kerítését, majd megtámadták azt a járművet, amelyből éppen pakolták át a drágakövet a Swiss svájci légitársaság Zürichbe tartó gépébe. A rablók nem használták fegyvereiket, és a mindössze öt percig tartó támadást követően azonnal elhagyták a helyszínt. A zsákmány értéke szakértők szerint meghaladja a 37 millió eurót (mintegy 12 milliárd forintot).
A sajtó által az "évszázad rablásának" nevezett bűncselekménnyel összefüggésben a hatóságok sokakat őrizetbe vettek Belgiumban, Franciaországban és Svájcban, vádat azonban végül "csak" húsz ember ellen emeltek.
Az ügyben eljáró belga bíróság a jelen lévő tizenkilenc vádlottat elegendő bizonyíték hiányában felmentette, a fővádlott esetében azonban határozatlan időre elnapolták a tárgyalást, miután ő nem tudott megjelenni, mert egy másik bűncselekmény miatt éppen börtönbüntetését tölti Franciaországban.
A törvényszék elrendelte az eljárás során lefoglalt tárgyak visszaszolgáltatását, illetve a zárolt bankszámlák feloldását.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség még fellebbezhet.
Az óraműpontossággal elkövetett rablást annak idején sokan az Ocean's Eleven című amerikai filmhez hasonlították.
A nyers és csiszolt gyémánt Antwerpenből származott, és Zürichbe szállították volna. A belga város a világ nyersgyémánt-kereskedelmének első számú központja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:26, kedd | Külföld
Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását
Most \"el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását\" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Külföld
Volodimir Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. Október 19. 09:01, vasárnap | Külföld
Donald Trump és politikája ellen tüntettek az Egyesült Államok számos nagyvárosában
Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.
2025. Október 19. 08:57, vasárnap | Külföld
kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg az USA
Az amerikai hadsereg feltételezett kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg - közölte Donald Trump elnök szombaton.