Hírek
2020. Január 14. 09:28, kedd |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Finn hátvédet igazolt a Volán, a Klagenfurt ellen mutatkozhat be
Rutinos hokissal bővült a Hydro Fehérvár AV19 kerete. Kalle Kaijomaa a finn másodosztályból igazol a magyar EBEL-csapathoz.
Kedd este, az alapszakasz utolsó előtti, Klagenfurt elleni hazai meccsén jégre is léphet.
A 35 éves hátvéd jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, hiszen pályafutása során megfordult a finn első és másodosztályban, a legmagasabb svéd ligában és a DEL-ben is. Juniorévei után a Liiga és a Mestis között ingázott, a 2011/2012-es szezonban pedig a finn válogatottban is szerephez jutott. 2016 és 2019 között a DEL-ben érdekelt Schwenningen játékosa volt, itt 121 mérkőzésen 48 pontot szerzett. A 187 centiméter magas, 91 kilogramm súlyú játékos a szezont a TUTO Hockey együttesében kezdte, 11 mérkőzésen 10 pontig jutott.
Az új igazolásra a védőket sújtó sérülések miatt is szükség volt, hiszen Szabó Dániel, Jonathan Harty és Mike Caruo is kidőlt az utóbbi időben. Közülük Harty térhet vissza leghamarabb, Kalle Kaijomaa pedig, ha a papímunkát addig elvégzik az illetékesek, kedd este mutatkozhat be. Az alapszakaszból két mérkőzés van hátra, ma a Klagenfurt érkezik Fhérvárra, jövő héten a Salzburg ellen zár a Volán. A rájátszást a középszakaszban harcolhatja ki Hannu Järvenpää csapata, amely hét végén a Magyar Kupa döntőjében lesz érdekelt Miskolcon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
2026. Július 19. 08:36, vasárnap | Sport
Vb-2026 - Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes
Őrült meccsen nyertek az angolok.
2026. Július 18. 08:09, szombat | Sport
Premier League - Szoboszlai meghosszabbította szerződését a Liverpoollal
Szoboszlai Dominik meghosszabbította szerződését az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb ötödik helyezett Liverpool FC-vel.
