Hírek
2016. Szeptember 19. 07:37, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Füzér lovasa nyerte a 9. Nemzeti Vágtát

Kun Ferenc, Füzér lovasa Colonia Victoria nevű lován nyerte a 9. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a fővárosi Hősök terén.
Kun Ferenc Csemő, Szentkirály és Tata lovasát utasította maga mögé. A szintén döntős Németh János, Baja lovasa, kétszeres bajnok az első körben leesett lováról, My Boy Mennydörgés egyedül futott be a célba.
A 2016 leggyorsabb lovasa címet elnyerő füzéri versenyző a Nemzet Vágta vándoríját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Colonia Victoria hátára győzelmi takarót terítettek.
A döntőben másodikként befutó Petrik Tamás, Csemő lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Csiki Árpád, Szentkirály versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős 300-300 ezer forintot vihetett haza.
A nemzetközi futam döntőjét is a délután folyamán rendezték meg: a győztes Szlovénia lovasa, Teodor Kolaric lett. Másodikként Csehország, harmadikként Katar lovasa futott be. A negyedik, ötödik és hatodik helyen Szlovákia, Szerbia és Oroszország lovasa végzett.
Összesen 11 ország, a döntőbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Románia, Franciaország, Mongólia és Magyarország lovasa versenyzett a nemzetközi futamon.
Az egyes országok tradicionális öltözetét viselő lovasok nem a saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.
A Hősök terén felállított speciális versenypályán a hétvégén 71 magyarországi és határon túli település lovasa mérte össze sebességét az előfutamokon és az elődöntőn.
A változatos időjárási viszonyok közepette megtartott lovas programokra és az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a résztvevő települések ételeit bemutató Országkonyhára több tízezren látogattak ki, a döntőt a közmédia közvetítette.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget