Hírek
2017. Szeptember 11. 15:16, hétfő |
Helyi
Forrás: mti.hu
Gyorsabb és olcsóbb lesz a közművek bekötése
Gyorsabban és olcsóbban köttethetik be a közműveket az emberek, miután szeptembertől nem csak egy szolgáltatótól rendelhetik meg az ilyen munkákat.
Bartal Tamás a Miniszterelnökség helyettes államtitkára emlékeztetett rá, hogy a kormány átfogó programot indított, amelynek első lépéseként, júliustól díjmentessé tették a közműcsatlakozásokat.
- Így akár több millió forintot is megspórolhatnak a fogyasztók.
Bartal Tamás hozzátette, szeptember elejétől ez a program kiegészült azzal, hogy a közműcsatlakozások kiépítését nem csak egy cég végezheti el, vagyis a piacot liberalizálták. Létrehoznak egy nyilvántartást, amelyen feltüntetik a jelentkező vállalkozások nevét, és közülük válogathatnak a megrendelők.
- A kormány azt várja, hogy ettől a lépéstől jelentősen csökken majd a szolgáltatás ára, miközben jobb és olcsóbb munkát kaphatnak a megrendelők.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy csak azok a vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek rendelkeznek a szükséges jogosultságokkal, és ezeket referenciákkal tudják igazolni.
Jókor jött az új szabályozás, mert nagyon megszaporodtak a munkák az utóbbi időszakban, a szolgáltatók köre viszont szűk volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
