Hírek
2018. Szeptember 13. 05:00, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
Halle Berry Oscar-díjas színésznő rendezőként is bemutatkozik

Rendezőként is bemutatkozik a közönségnek Halle Berry Oscar-díjas színésznő, aki márciusban kezdi el forgatni a Bruised című harcművészeti filmet.
Berry, aki a Szörnyek keringője című filmben nyújtott játékáért kapta meg az amerikai filmakadémia díját, egy leírt harcművészről készít filmet, akinek a magánéleti problémáit is meg kell oldania. Jackie-nek, a főhősnek ugyanis nemcsak azt kell megmutatnia, hogy képes legyőzni ellenfelét, hanem az egy év után ismét hozzá kerülő hatéves kisfia mellett anyaként is helyt kell állnia. A forgatókönyvet Michelle Rosenfarb írja, a film akciójelenetein pedig a John Wick-filmek kaszkadőrcsapata dolgozik - ismertette a részleteket a Variety.com.
Halle Berry a film főszerepét is eljátssza és a rendezés mellett producerként szintén közreműködik a film megvalósításában.
A színésznő a nyolcvanas évek végén robbant be a szórakoztatóiparba a Living Dolls című tévésorozattal, első filmszerepét pedig Spike Lee Dzsungelláz című romantikus drámájában kapta. 2001-ben az első fekete színésznőként nyerte el az Oscar-díjat. Legutóbb a Kingsman: Az aranykör című filmben láthatták a mozinézők. Jelenleg a John Wick-sorozat harmadik epizódján dolgozik Keanu Reeves oldalán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:26, kedd | Bulvár
Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát
Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. Október 16. 07:45, csütörtök | Bulvár
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm
November 20-tól kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm, amely magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán nevű katonai hadműveletet.
2025. Október 16. 07:41, csütörtök | Bulvár
A Colosseum új igazgatója gladiátorjátékokat és popkoncertet ígér az amfiteátrumban
Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.
2025. Október 14. 07:19, kedd | Bulvár
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.