Hírek
2018. Július 19. 16:01, csütörtök |
Sport
Forrás: mti
Hamilton és a Mercedes szerződést hosszabbított

A Forma-1-es Mercedes csapat 2020-ig meghosszabbította négyszeres világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerződését.
A 33 éves brit pilóta eddigi megállapodása a mostani idény végén járt volna le. A megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de brit médiaértesülések szerint a versenyző éves fizetése elérheti a 40 millió fontot (14,5 milliárd forint).
Hamilton 2013 óta tagja a Mercedes csapatnak, amelynek színeiben eddig 108 futamon 44 alkalommal győzött, további 31-szer állhatott dobogóra, és háromszor (2014, 2015, 2017) lett világbajnok.
Az idei szezonban tíz futam után - a német Sebastian Vettel (Ferrari) mögött nyolc ponttal lemaradva - a második helyen áll.
„Ez a szerződéshosszabbítás alapvetően egy formális dolog volt. Toto Wolff csapatvezetővel már télen tárgyalóasztalhoz ültünk, de azért jó érzés, hogy most aláírás került a papírokra, és megtörtént a bejelentés" - nyilatkozta Hamilton.
Hozzátette, már húsz éve tagja a Mercedes-családnak, de még soha nem volt boldogabb a csapatban, mint most, és nagyon várja, hogy kiderüljön, mit tudnak elérni együtt a következő két és fél szezonban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Izgalmas döntetlen az Újpest-Ferencváros rangadón
A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
2025. Október 20. 08:02, hétfő | Sport
Premier League - Ismét kikapott a Liverpool
2025. Október 19. 08:56, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vk – Sárkány Zalán országos csúccsal nyert 800 méter gyorson
Sárkány Zalán országos csúccsal nyert 800 méteres gyorsúszásban szombaton a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásán az Illinois állambeli Westmontban.