Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2018. Február 24. 10:32, szombat | Sport
Forrás: felixpromotion.com

Hegyi Barnabás profinak áll

Hegyi Barnabás profinak áll

A Felix Promotion International májusi bokszgáláján a hivatásos ökölvívók között is bemutatkozik a székesfehérvári Hegyi Barnabás.

A 24 éves fiatalember eredményes amatőr pályafutást mondhat magáénak, hiszen volt felnőtt országos bajnok 2016-ban, valamint nyert már rangos nemzetközi tornákat külföldön is. „Úgy érzem, szép sikereket értem el az amatőrök között. De joggal lehet hiányérzetem, talán, ha egy kicsivel nagyobb bizalmat kapok, ennél többet is ki tudtam volna hozni magamból” – fogalmazott diplomatikusan Hegyi. „Büszke vagyok a legutóbbi OB-n elért ezüstérmemre, hiszen két kifejezetten látványos és kemény csatát vívtam a döntőért, ami végül úgy sikerült, ahogy. A múlttal viszont felesleges foglalkozni, előre szeretnék tekinteni, ami most a profi ökölvívás.”

Hegyi stílusa miatt kifejezetten alkalmas alanynak látszik a hivatásos ökölvíváshoz. „Igen, ezt sokan mondták már korábban is, az agresszív, közelharcos stílusom miatt. Úgy gondolom, hogy vannak olyan ellenfelek, akiktől az amatőrök között nagy csatában, három menetben még ide-oda meccset bokszoltam, viszont a profik között már sikerülhet felőrölni őket.” Az ökölvívó középsúlyban (72,6 kg) igyekszik a profik között is maradandót alkotni, amit a Felix Promotion májusi bokszgáláján kezdhet meg. „Szeretnék látványos, jó mérkőzéseket vívni. Ez a győzelmek mellett a legfontosabb feladatom. Fiatal vagyok, itthon a legtöbben ebben a korban még nem állnak át a profik közé, tehát lesz időm lépésről lépésre haladni.”

A fehérvári ökölvívó egyelőre három mérkőzésről szóló „próbaszerződést” kötött Rácz Félix csapatával, majd ennek letelte után közösen értékelik a produkciót, és döntenek a közös munka irányáról. „Visszatértem Székesfehérvárra, és a Videoton Box Klubban fogok készülni, nevelőedzőm, Őry Lajos, illetve Kiliti Ferenc segítségével. Sokat köszönhetek kettejüknek. Az erőnlétemért, Horváth Dániel lesz a felelős, aki a székesfehérvári felnőtt jogkorong csapattal is foglalkozik.”

A Felix Promotion április 13-án, Nagyváradon rendezi következő bokszgáláját, azt követi az a májusi esemény, amelyen Hegyi is bemutatkozik.

felixpromotion.com

Címkék: box

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Sport

Vb-2026 - Döntetlennel kezdett Brazília

Az ötszörös győztes brazil válogatott 1-1-es döntetlent játszott Marokkóval vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésén.

2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport

Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak

A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.

2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport

FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.

2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport

Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen

A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.