Városlista
2025. október 21, kedd - Orsolya

Hírek

2017. November 20. 11:37, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Idegengyűlölet, emberölés előkészülete, rablás – Vádat emeltek a két férfi ellen

Idegengyűlölet, emberölés előkészülete, rablás – Vádat emeltek a két férfi ellen

Emberölés előkészülete és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfői közleménye szerint a nyomozó hatóság 2015 novemberében fogott el két férfit, a gépkocsijukban gépfegyvereket és töltényeket találtak.

A főügyészség a két férfi ellen bűnszövetségben elkövetett lőfegyverrel, valamint lőszerrel visszaélés bűntette, az elsőrendű vádlottal szemben emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

A vádirat szerint a vádlottak 2014 nyarán ismerkedtek meg egymással, majd - hasonló jellegű szélsőséges, idegengyűlölő és rendszerkritikus nézeteik miatt - egyre szorosabb baráti kapcsolat alakult ki közöttük. Az elsőrendű vádlott megismertette társával idegengyűlölő nézeteit, zsidó és cigány származású személyek lelövésével kapcsolatos gondolatait, valamint lőfegyverhez jutási szándékát is - írta a főügyész az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A vádlottak elhatározták, megpróbálnak éles lőfegyverhez jutni úgy, hogy nem volt fegyvertartási engedélyük. Ezért 2015 februárjában a szlovákiai Komáromba utaztak, ahol egy vadászboltban két-két hatástalanított, vaktöltények működtetésére alkalmas gépfegyvert vásároltak.

Később, 2015 nyarán a másodrendű vádlott a fegyverek közül kettőt éles lőfegyverré alakított vissza, és társa iránymutatásának megfelelően házilag gyártott hangtompítókat is készített.

A vád szerint a vádlottak 2015 augusztusában, majd szeptemberében, szintén a szlovákiai Komáromból, összesen ezer töltényt vásároltak, amelyek éles, üzemképes, emberi élet kioltására alkalmas, és az általuk visszaélesített géppisztolyban működtethető lőszerek voltak.

Az elsőrendű vádlott 2015 nyarán határozta el, úgy próbál pénzhez jutni, hogy egy roma származású, jelentős vagyonnal rendelkező embert rabol ki, illetve öl meg. A vádlott ebbe a tervébe is bevonta társát. A vádlottak az emberölést a korábban éles lőfegyverré visszaalakított géppisztolyokkal tervezték elkövetni, parókát, esőkabátot, gumikesztyűt is beszereztek.

Miután különböző okok miatt az első két kiszemelt áldozat elleni merénylettől önként elálltak, az elsőrendű vádlott kiválasztott egy harmadik személyt, amit közölt társával is. A vádlott azt tervezte, hogy fegyverrel a pénz átadására kényszeríti a sértettet, majd lelövi, végül pedig a bűncselekmény nyomainak eltüntetése érdekében a lakást felgyújtja. Az előkészületek során a vádlottak részletesen megismerkedtek a helyszínnel, illetve annak tágabb környezetével, és részletesen megvitatták a menekülés módját is.

A vádlottak 2015. november 21-én gépkocsival a fegyverek és hangtompítók kipróbálására egy Budaörs környéki erdős területre indultak, amikor a XI. kerületben rendőrök intézkedtek velük szemben, s a gépkocsiban megtalálták a géppisztolyokat és töltényeket.

A másodrendű vádlott a gyanúsítotti kihallgatása során az anyagi haszonszerzés céljából elkövetni tervezett és előkészített emberöléseket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál "feljelentette", illetve az elkövetés körülményeit részletesen feltárta, ami az emberölés előkészülete tekintetében az ő esetében büntethetőséget megszüntető ok - írta a főügyész.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld

Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron

Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.

2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld

Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak

A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget