Hírek
2020. Június 26. 10:39, péntek |
Kék hírek
Forrás: szekesfehervar.hu
Időseket fosztogató csalókat fogtak el a székesfehérvári rendőrök

A nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik a könnyű pénzszerzés reményében idős székesfehérvári embereket tévesztettek meg, illetve próbáltak megtéveszteni.
Idén januárban egy 82 éves székesfehérvári férfi kapott hívást vezetékes telefonján, otthonában egy ismeretlen férfitől, aki a fiának adta ki magát – olvasható a rendőrség honlapján.
A beszélgetés során a hívó azt állította, hogy balesetet okozott, és azonnali, 800.000 forint készpénzre van szüksége a kár rendezéséhez. Elmondta azt is, hogy hamarosan ismerősét küldi a pénzért. Az idős férfi összeszedte megtakarított pénzét, majd a lakása előtt átadta a kért összeget a számára ismeretlen férfinak. Ezek után az elkövető még ugyanazon a napon másik három idős székesfehérvári személytől is próbált hasonló módon és hivatkozással pénzt kicsalni, de azokban az esetekben pénzátadás nem történt.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett, valamint csalás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
A nyomozók a rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársaival együtt június 24-én, összehangolt akcióban, a feltételezett elkövetők lakcímein ellenőrzést tartottak, és elfogták a 33 éves tokodi férfit, valamint a 46 éves esztergomi társát. A rendőrök lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt autót és mobiltelefont is.
A nyomozók H. Jánost és N. Attilát őrizetbe vették és gyanusítottként hallgatták ki csalás bűntett és csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:01, hétfő | Kék hírek
Adathalász csalók próbálják megtéveszteni az MVM ügyfeleit
Az utóbbi időszakban az MVM Next ügyfelei egyre gyakrabban találkozhattak adathalász kísérletekkel, a társaság kéri ügyfeleit, hogy fokozott figyelemmel járjanak el minden gyanús megkeresés esetén.
2025. Október 19. 09:00, vasárnap | Kék hírek
NNI: online kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy nagyszabású akció keretében
Az online térben is működő nemzetközi kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy egyedülálló akció keretében
2025. Október 13. 07:48, hétfő | Kék hírek
BRFK: milliókat csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek hazudó férfi egy kétségbeesett anyától
Mintegy 20 millió forintot csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek kiadó 53 éves férfi egy kétségbeesett anyától, a bűncselekményt kihallgatáson beismerő B. Gábort letartóztatták - közölte a a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2025. Október 09. 07:40, csütörtök | Kék hírek
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében - közölte az OMSZ szerdán az MTI-vel.