Hírek
2019. Május 02. 10:34, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Jövő év elején nyit az első fehérvári parkolóház

Több mint két évnyi papírmunka szükségeltetett ahhoz, hogy elkezdődhessen a 4500 négyzetméteres parkolóház építése, ahol négy szinten 134 gépjármű és 11 motor fér el.
Az épületbe két irányból lesz be és kihajtási lehetőség, így mind a Várkörút felől, mind a Távírda utca felől megközelíthető lesz.
Még 2015-ben indult a projekt, amikor a Green Point Garage Kft. a beépítési kötelezettséggel együtt megvette a területet a korábbi tulajdonostól.
A beruházás nem tartana itt, ha az önkormányzat nem nyújt hathatós segítséget ehhez a konstruktív hozzáállásával – mondta Kovács Péter a Green Point Garage tulajdonosa, aki elmondta, hogy mintegy 800 millió forintos beruházás a parkolóház megépítése.
Komoly munka kezdődött, ami Fehérvár számára kiemelten fontos beruházás – hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester. A parkolás kérdésének fontosságát a közlekedők nap, mint nap érzik Fehérváron és a folyamatosan növekvő gépjárműszám is egyre fontosabbá teszi ezeket a kérdéseket. "Próbáltunk önkormányzati segítséget adni a beruházáshoz, de fontos kiemelni, hogy fehérvári vállalkozások látnak jövőt abban, hogy van értelme egy ekkora beruházásnak a városban."
Az épület a 21. század technológiájával is rendelkezik, hiszen a mellett, hogy liftek, mozgássérült parkolók kerülnek kialakításra elektromos autók töltésére is lehetőséget ad majd.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az utakat tisztán tartsuk és a legkevésbé zavarja a közlekedést az építkezés - mondta Lévai Gergely az építő Portép tulajdonosa. A projekt részeként a szomszédos földhivatal parkolója is felújításra kerül és a Panoráma Offices gazdasági bejárata is megújul. Jelenleg a földmunka végzés történik és várhatóan két héten belül elkezdődik a szerkezetépítése is az épületnek. A teljes beruházást szeretnék december közepére befejezni.
Letették a Belvárosi Parkolóház alapkövét
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.