Hírek
2017. Július 10. 16:18, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Július végéig lehet még fizetni a régi 2000 és 5000 forintosokkal
Július 31-ig lehet fizetni a készpénzes vásárlásoknál a régi, 2016 előtt kibocsátott 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, mert július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat.
Augusztus 1-jétől már csak az idén márciusban megjelent, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezt követően a kereskedők nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket.
A jegybank korábbi tájékoztatása szerint a régi bankjegyek a bevonást követően, díjmentesen beválthatók minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig - azonos címletű - törvényes fizetőeszközre.
Arról is beszámoltak, hogy a 2000 és 5000 forintos bankjegyek cseréje továbbra is kedvező ütemben halad, így május végéig a 2000 forintos bankjegyeknek már 60 százaléka, az 5000 forintos bankjegyeknek pedig közel háromnegyede újakra cserélődött.
A forint bankjegyekre vonatkozó változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról a jegybank honlapjának bankjegy és érme oldalán további információk érhetők el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 06. 14:00, hétfő | Életmód
Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
2026. Április 06. 13:00, hétfő | Életmód
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
