Hírek
2023. Augusztus 30. 09:21, szerda |
Bulvár
Forrás: Ügyészség
Kalapácsnyéllel esett neki az autószerelőjének, mert szerinte az szakszerűtlen javítást végzett

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfival szemben, aki egy korábbi ügy miatt verte meg autószerelő ismerősét.
A vádirati tényállás szerint a 27 éves vádlott 2022 decemberében egy Győr melletti településen egy műhelyben találkozott autószerelő ismerősével, akit számon kért egy korábbi, szerinte szakszerűtlen javítás miatt. Miközben a sértett épp egy gépkocsi alváza alatt dolgozott a terhelt felkapott egy gumibevonatú kalapácsnyelet és azzal kétszer megütötte a sértett lábát, majd, miközben a sértett mászott ki a jármű alól egyszer fejbe is ütötte.
A 27 éves sértettnek az ütésektől nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban a használt eszközre és a támadott tesztrészekre, különösen a fejre tekintettel, fennállt a reális lehetősége a súlyosabb sérülés bekövetkezésének.
A terheltet korábban már ítélték felfüggesztett szabadságvesztésre súlyos testi sértés elkövetése miatt.
Az ügyészség a férfival szemben súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.
Az ügyben a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság munkatársai végezték, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:26, kedd | Bulvár
Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát
Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. Október 16. 07:45, csütörtök | Bulvár
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm
November 20-tól kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm, amely magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán nevű katonai hadműveletet.
2025. Október 16. 07:41, csütörtök | Bulvár
A Colosseum új igazgatója gladiátorjátékokat és popkoncertet ígér az amfiteátrumban
Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.
2025. Október 14. 07:19, kedd | Bulvár
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.