Hírek
2025. Június 16. 07:15, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
A 27 éves Russellnek ez az idei első, és pályafutása negyedik futamgyőzelme, Kanadában először diadalmaskodott.
A brit mögött a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg a harmadik pozícióban Russell csapattársa, a 18 éves olasz Andrea Kimi Antonelli zárt, akinek ez pályafutása első dobogós helyezése.
Piastri elsősorban azért tudta növelni az előnyét a vb-pontversenyben, mert csapattársa és legfőbb riválisa, Lando Norris a hajrában éppen vele ütközött és emiatt feladni kényszerült a viadalt.
A rajtnál a pole pozícióból induló Russell remekül jött el és fogta meg a vezető pozíciót, mögé pedig Verstappen sorolt be másodiknak. A harmadik helyért nagy csata alakult ki Piastri és Antonelli között, ennek a végén a Mercedes olasz versenyzője megelőzte ausztrál riválisát, s feljött harmadiknak.
A 12. körben Antonelli támadni tudta Verstappent, de amint elszáguldott volna mellette, a holland címvédő a boxba hajtott kerékcserére. Erre reagálva egy körrel később Russell az élről állt ki friss abroncsokért, majd Antonellit is a boxba hívták új gumikért.
Ezután az eltérő stratégiát választó Norris állt sokáig az élen, mögötte pedig Charles Leclerc (Ferrari) száguldott másodikként. Amikor ők is kiálltak kerékcserére, akkor visszaállt a korábbi sorrend, Russell nagyjából két másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, a harmadik pozíció pedig Antonellié volt.
A 35. körtől kezdve Verstappen lassulni kezdett, ezért a 38. körben a Red Bull a boxba hívta kerékcserére, egy körrel később Antonelli is friss abroncsokat kapott, s hajszál híján a holland címvédő elé tért vissza a pályára. Russell a 42. körig "húzta", akkor a boxba hajtott új gumikért és Verstappenék előtt maradt.
A hajrára a két McLaren utolérte az első hármast, Piastri volt a negyedik, Norris az ötödik, és a brit lemaradása is csupán 6-7 másodperc volt az élen száguldó Russellhez képest.
Végül a legnagyobb csatát a McLaren-versenyzők vívták egymással, ennek a végén Norris volt túlságosan erőszakos és a célegyenesben hátulról nekiütközött a rivális autó bal hátsó kerekének, amelynek következtében elveszítette saját autójának első szárnyát, a betonfalnak csúszott és összetörte a McLarent.
Norris kiesése miatt Piastri 10-ről 22 pontosra növelte az előnyét csapattársával szemben az összetettben. A futamot biztonsági autó mögött intették le, Norris autójának a mentése ugyanis hosszú ideig tartott.
A világbajnoki idény két hét múlva folytatódik Spielbergben az Osztrák Nagydíjjal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 08:47, szombat | Sport
Grobnikban is dobogón a Kermor Motorsport pilótái
A dobogó összes fokán álltak a pilóták, a Grobniki autósport katlanban.
2025. Június 19. 07:28, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Örmény vagy montenegrói ellenfele lesz a Ferencvárosnak
Az örmény Noah FC vagy a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi meg a szereplést a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.
2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport
Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.