Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2018. Február 05. 15:41, hétfő | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

KETTŐBŐL KETTŐ - JÓL MEGY A VOLÁNNAK A KÖZÉPSZAKASZBAN

KETTŐBŐL KETTŐ - JÓL MEGY A VOLÁNNAK A KÖZÉPSZAKASZBAN

A szezonbeli eddigi Volán-Graz meccsen mindig a hazai csapat nyert, és most sem történt másként.

A középszakasz első hazai találkozóján vezetett, majd hátrányban is volt a Fehérár AV19, de a harmadik harmadban szerzett góljára már nem tudtak válaszolni a vendégek. Második sikerével már hat pontot szerzett a középszakaszban Hannu Järvenpää csapata, amivel a rájátszást érő nyolcadik helyen áll.

A bolzanoi győzelem után a Graz ellen is a siker reményében léphetett jégre a Fehérvár, mert az alapszakaszban kétszer megverte a vendégeket a Raktár utcában. Az emberelőnyben amúgy hatékony graziak nem tudták kihasználni első létszámfölényüket, ami jó jel volt, amúgy is inkább a Volán dominált a meccs elején. Az első harmad felénél LoVecchio mesteri indításával Latendresse lépett ki és remek fonákkal emelt a léc alá. Elég hamar tudott válaszolni a Graz, Pirmann kapott bele egy nagy lövésbe és lepte meg Carruthot. Az első szünet után is a Volán maradt fölényben, de az ellenfél kapusa is jól védett, ráadásul a második harmad derekán ezúttal egy grazi játékos szerzett gólt, Camara nagyon kilőtte a felső sarkot. Szerencsére a Fehérvár is jól reagált, Uotila vasról levágódó lövéséből Reisz betessékelte a korongot, így döntetlenről indult a harmadik harmad is.

Ebben újfent akadt lehetőség mindkét kapu előtt, volt, hogy a vendégek hálóőre, Höneckl maga sem tudta, hol a korong, miközben védett. A kapuvas is segített a hazaiakon, a Grazon viszon nem, mert Manavian bombájába LoVecchio jól ért bele, ezzel pedig győztes gót szerzett. Bőven volt izgalom a hajrában, emberelőnyt védekezett ki a Fehérvár, majd újabb kiállítás után a kapusát is levitte a Graz, de hat mezőnyjátékossal sem tudott betalálni. Így meglett a második fehérvári siker a középszakaszban, ezzel jelenleg 7 ponttal nyolcadik, és legközelebb az előtte álló Dornbirnhoz látogat a Volán.

Fehérvár AV19 - Moser Medical Graz 99ers 3-2 (1-1, 1-1, 1-0)
Gl.: Latendresse, Reisz, LoVecchio, illetve Pirmann, Camara.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 14. 08:14, szombat | Sport

Labdarúgó NB I - Nem bírt a Győr az MTK-val

A Győr saját stadionjában gól nélküli döntetlent játszott pénteken az MTK-val a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójában.

2026. Március 13. 07:31, péntek | Sport

Férfi kézilabda BL - Kínos veszprémi vereség a csoportkör zárásán

A Veszprém házigazdaként 38-33-ra kikapott a dán Aalborg HB-től csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és fennállása legrosszabb csoportkörét zárta hét-hét győzelemmel és vereséggel.

2026. Március 13. 07:23, péntek | Sport

Európa-liga - Kétgólos ferencvárosi győzelem és előny a nyolcaddöntőben

A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Bragát a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntős párharcának csütörtöki első mérkőzésén, így jó helyzetben utazhat Portugáliába a jövő szerdai visszavágóra.

2026. Március 12. 10:00, csütörtök | Sport

Európa-liga - Keane: papíron esélyesebb a Braga, de nyerni akarunk