Hírek
2017. Július 19. 17:07, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Kezdődik a Horvát István lakótelep útjainak és járdáinak a felújítása
A Horvát István lakótelep összes utcája megújul még az idei évben. Szerdán délelőtt adták át a munkaterületet a kivitelezőnek.
A beruházás a Városgondnokság út 2017-19 és a Saára Gyula-program keretében valósul meg. Az összes burkolat felújítása mellett bővítik a csapadékvíz elvezető rendszert is.
A munkálatokkal kapcsolatban Molnár Tamás önkormányzati képviselő elmondta, hogy az út- és járdafelületeket, valamint a szegélyek is megújulnak a lakótelepen, ami ezáltal új külsőt is nyer, hiszen az elmúlt 30-40 évben csak javítási munkák voltak. Kiemelte, hogy a beruházás 130 millió forintból valósul meg.
"A lakosság részéről több bejelentés érkezett, hogy nagyobb esőzésekkor a területen több helyen komoly mennyiségű víz áll meg, az elvezető csövek nem képesek befogadni a csapadékot. A felújítás megoldást ad a felmerült vízelvezetési problémákra is, hiszen vezetékek építésével dupla kapacitást érünk el.” – emelte ki Molnár Tamás képviselő, és hozzátette, hogy az építkezés a tervek szerint ősz végére befejeződik.

A lakókat a kivitelező fogja tájékoztatni az aktuális lezárásokról a lépcsőházakban kihelyezett plakátokon. Mindenkinek a türelmét kérik a munkálatok ideje alatt!
Lángi Judit, a Városgondokság munkatársa a beruházáshoz kapcsolódó számok tekintetében elmondta, hogy 2.423 m2 új járdaburkolatot és 6.880 m2 új útburkolatot építenek, a szegélyek pedig 3 ezer folyóméteres nagyságrendben újulnak meg (a Prohászka út, a Horvát István utca és a Széchenyi utca által határolt lakótelepi területen). A csapadékelvezetés tekintetében pedig 210 méterrel bővül a csatornahálózat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
