Városlista
2025. október 21, kedd - Orsolya

Hírek

2012. Március 24. 14:15, szombat | Bulvár
Forrás: STOP / Hot

Kiderült, mivel kereste első millióit Friderikusz Sándor

Kiderült, mivel kereste első millióit Friderikusz Sándor

Azt mondják, a gazdag emberek első milliójuk megszerzésére emlékeznek a legjobban.

Friderikusz Sándor esetében ez rögtön ötmillió-negyvenezer forint volt, amit az Isten óvd a királynőt! című könyvével keresett, 1987-ben - írja a hot! magazin.

Ötven év kihagyás után először, 1985-ben szépségkirálynő-választást rendeztek Magyarországon. A győztes egy gyönyörű fonyódi lány, a tizenhat éves Molnár Csilla Andrea volt, aki nem egészen egy évre rá búcsúlevelet írt, majd gyógyszereket vett be és életét vesztette. Az ő történetét írta meg Friderikusz Sándor, ami bombasiker lett, három év alatt, négy kiadásban négyszázezernél is több példány fogyott belőle.

A tragikus sorsú királynő, Csilla édesanyja kerüli a nyilvánosságot, de a hot! magazinnal kivételt tett.

- Friderikusz egyszer csak bekopogott hozzám. Azt mondta, mindenképpen megírja a könyvet, akkor is, ha nem nyilatkozom, de a tragédiám kapcsán hitelesebb lesz. Akkor jött, amikor még nem tudtam kontrollálni, hogy mit tegyek. Túl nagy volt a fájdalom. Van, aki magában tartja, de nekem mondanom kellett, beszélnem, különben megőrültem volna. Friderikusz nagyon közvetlen ember, egyszer még segített Csilla síremlékével kapcsolatban is.

Hot / STOP

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 21. 07:26, kedd | Bulvár

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.

2025. Október 16. 07:45, csütörtök | Bulvár

November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm

November 20-tól kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm, amely magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán nevű katonai hadműveletet.

2025. Október 16. 07:41, csütörtök | Bulvár

A Colosseum új igazgatója gladiátorjátékokat és popkoncertet ígér az amfiteátrumban

Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.

2025. Október 14. 07:19, kedd | Bulvár

Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez

Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.