Sziasztok! Úgy 7 éve vagyok a Facebookon. Előtte sem iwiv, se semmi. 2010 körül ébredtem rá, hogy kell egy virtuális közösség - is - a valóságos mellett. Mert ugyan szidni lehet, mégis szinte mindenki használja a Facebook-ot és lehet az Arckönyvet haszonnal is forgatni.

No nem anyagi haszonra gondoltam, annál sokkal értékesebbre.

De nem is ez a lényeg... Az etika valahol neveltetés kérdése. Nem született velünk - bár Tarzan is úriember maradt a vadonban és Jane-nek mindig szép kulturális ajánlatot tett (tájnézés udvariasan, krokodilharc szabályok szerint, liánlengés atlétikusan, vagy állatvédelem álá harcziasan), de ugye ez egy szép mese... aminek fontos jelzője - mint a meséknek általában - hogy nevelnek... valamilyen irányba fordítják el a fejüket és az eszünket.

Szóval...

A Facebook rengeteg lehetőséget kínál a pletykázásra! A legprivátabb dolgainkat is megoszthatjuk (egy)mással, vagy az összes ismerősünkkel. Biztos előfordult olyan mássokkal is, hogy valamelyik ismerőse azt írta, hogy "bocs, nem neked szólt!"

Ez csak egy a sok baki közül...

A fészbúkozás sokak számára olyan mint a futás, vagy az úszás, vagy a sétálás, vagy a verbális kommunikáció: Egy rutinfeladat, egy napi gyakorlat. Nincs is baj ezzel, mára a hétköznapjaink része: "Tudom hogyan kell csinálni, csak néha tolom az okosságaimat..." aztán pihenek bícselek, napozok, koktélozok, ismerkedem... aztán megint fészbúkozok. Hiszen gyárban senki nem dolgozik, csakis vidám milliomosok és sokszabadidős emberek lakják eme drága országot.

De még mindig nem erről akartam nektek beszélni!

Hanem, hogyan és kivel osszunk meg privát (intim) tartalmakat. Az egész lökött írásnak egy mondat csak a végcélja. Az pedig ez: Nem mindegy hogy átmásolom a privit valaki másnak, VAGY elmesélem az illetőnek a bícsen vagy egy sétaligetben. Valahol megfoghatatlan - pl. jogilag - a különbség, mégis óriási!

A "private" - benne van a szóban és értelmében: A nyilvánosság kizárásával zajlik. Olyan mint egy levél (akár e-mail, de lehet hagyományos, papírra írt is) Két ember között zajlik - amíg fel nem rúgja valamelyik fél a szabályokat. (Innentől jogi vonatkozása is van a dolognak, lásd: levéltitokra vonatkozó törvény).

Itt jön képbe tehát az etika, vagy a "jóérzés", az a belső lelki "báj" ami meghatároz téged. Ami vagy van, vagy nincs (de felfejleszthető).

Az etika fogalmát jó sokszor és jó sokan megfogalmazták már. Egy mondatban: Amikor indulatos vagy, na akkor inkább ne tegyél (mondj, írj) semmit!

A netika (internetes, íratlan etikai szabályok) teljesen hasonlót vár el a közösség tagjaitól.

Na végre! Itt vagyok! És próbálok etikus maradni. Meg a témánál:

A minap kaptam egy írást egy régi barátomtól... lényegtelen a tartalom.

A következő levelezés - hogy is mondjam - nem zajlott "zökkenőmentesen". A barátom kifogásolta, hogy tovább "hurcoltam" a hírt - azaz tovább mondtam valakinek (pletykáltam?). Nem nyilvános poszt volt, ááá és nem is Facebook!

Élőben vazz! Elmondtam a családi örömöket ennek a (közös) barátunknak - csak neki és nem írva! Mert beszélgettünk. Mert barátokról - ha nincsenek is velünk - szabad beszélni. Élőben. Hisz ez volt régen is!

Kérdés - és lehet szidni (úgyis lepereg) Etikátlan voltam?!

Upgrade:

Azóta a barátom is belátta, hogy felfújta a dolgot. Meg hát büszke apa is!

Nevek direkt nem szerepelnek. A történet igaz. Van is tanulsága...
^{(Számomra legalábbis. Kontroll alatt tart, ami nem jó. Lehet, hogy még örömtelibb hírt se mondok el majd a barátainknak.)}