Hírek
2013. Augusztus 15. 12:40, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Labdarúgó NB II - Kilenc év után ismét egy csoportban

A Dunaújváros-Vasas mérkőzéssel pénteken kezdetét veszi a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályú küzdelemsorozata: a Ness Hungary NB II 2013/14-es idényének újdonsága, hogy kilenc év után ismét egy csoportban szerepelnek a csapatok.
Az eddigi kétszer 16 együttesből álló - Keleti- és Nyugati-csoportra bontott - mezőny létszámát ugyanis megfelezték. Egycsoportos küzdelemre legutóbb a 2004/05-ös szezonban volt példa, akkor 14 klubbal.
Változatlan ugyanakkor, hogy a fordulók száma harminc, illetve hogy továbbra is két gárda jut fel az élvonalba. Eddig a keleti és a nyugati bajnok léphetett fel az első osztályba, így összevonva pedig az első két helyezett szerez indulási jogot az OTP Bank Ligába.
A magyar szövetség (MLSZ) azt várja az újítástól, hogy egyrészt színvonalasabbá váljon az NB II, másrészt gazdaságilag erősebb csapatok szerepeljenek benne. Vagyis ne forduljon elő olyan eset, mint legutóbb, amikor a Vác nem tudta befejezni a pontvadászatot.
A Ness Hungary NB II 1. fordulójának programja:
péntek:
Dunaújváros-Vasas 15.30
szombat:
Kozármisleny-ZTE FC 16.30
Kisvárda-Soproni Vasutas 17.30
Ajka-Nyíregyháza Spartacus 17.30
Szigetszentmiklós-Cegléd 17.30
FGSZ Siófok-Balmazújváros 18.00
Békéscsaba-FC Tatabánya 19.00
Szolnoki MÁV FC-Gyirmót 20.00
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
2025. Október 22. 07:01, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni hazai vb-selejtezőre
Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában.
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Izgalmas döntetlen az Újpest-Ferencváros rangadón
A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.