Hírek
2017. Augusztus 02. 18:07, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Megnyitotta kapuit a 20. Fezen - látogatócsúcsra számítanak a fesztiválon
Megkezdődött a jubileumi, 20. FEZEN fesztivál, amely a rendezvény történetének legerősebb programjával, öt zenei helyszínnel, több mint 100 fellépővel várja a látogatókat.
A fesztivál történetében először elfogytak a bérletek és a szombati napijegyek is, ezek alapján nézőcsúcsra számítanak a négynapos rendezvényen, mely szerda délelőtt nyitotta meg kapuit a közönség előtt.
Már délelőtt 11 óra körül több száz fiatal érkezett az Új Váralja sorra, hogy elfoglalja sátorhelyét és megkezdje a ráhangolódást a délutáni és esti koncertekre. Az idén a szervezők egy FEZEN 2017 applikációval is készültek Androidra és IOS-re is, hogy a fesztiválozóknál minden infó kéznél legyen és azonnali üzenetben értesüljenek az aktualitásokról.

A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy az Új Váralja sori bejárat felől érdemes érkezni, a gyorsabb bejutás érdekében. A FEZEN az Alba Volánnal közösen indít buszjáratokat, minden nap délután három járat indul a Bregyóból a fesztiválra és éjszaka három járat indul vissza.
Az első napon a fiatalabb generáció kedvencei lépnek színpadra a FEZEN-en, a Harman színpadon a Welhello és a Halott Pénz koncertezik. A Hammerworld csarnokba a magyar punk krémje érkezik a Prosectura és a HétköznaPICSAlódások révén. Szerdán olyan metal klasszikusokat is hallhatunk, mint az Ossian, vagy a Moby Dick.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
