Hírek
2018. Április 04. 16:00, szerda |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Mentorprogram ifjú tehetségekkel és válogatott játékosokkal a Vidinél
Ünnepélyes keretek között kezdődött meg a Videotonnál az a mentorprogram, melynek keretében az U11, U12, U13 és U14 korosztály kiválasztott tehetségei
egy-egy válogatott fehérvári labdarúgó "védőszányai" alá kerülnek. A klub első csapatából tizenegy labdarúgó vállalta, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri, segíti, tanácsokkal látja el a korosztályos játékosokat, pályán és pályán kívül.
Mind a húsz ifjú labdarúgó egy stílusban hozzáillő felnőtt játékost kapott mentornak, akik a már említett szakmai oldal mellett emberileg is igyekeznek hozzásegíteni ahhoz a srácokat, hogy pár éven belül Vidi-, vagy akár válogatott mezben is pályára léphessenek majd a Sóstói Stadionban. Kedden délután Kenyeres Imre utánpótlás-sportigazgató köszöntötte felnőtt és ifjú játékosainkat, majd Bárdosi Balázs utánpótlás edző, a program koordinátora ismertette a következő időszak menetrendjét - írja a kedzeményezésről a vidi.hu klubhonlap.
"Fontosnak tartjuk, hogy az első csapat, valamint az utánpótlás között megfelelő legyen a kapcsolat, ennek egyik eleme az, hogy ezúttal a korábbiakhoz képest kicsit másképp, személyesebb keretek között indítottuk újra a mentorprogramunkat. Az NB I-es keretben a legnagyobb nevek is természetesen első szóra vállalták, hogy segítenek a kiválasztott fiataloknak, hiszen ők már pontosan tudják, milyen nehéz út vezet odáig, hogy valakiből NB I-es, majd később válogatott labdarúgó váljon. Nem utolsósorban az is fontos szempont, hogy ezzel a projekttel még szorosabb kötődést alakítsunk ki a tehetségek körében a klubhoz és Székesfehérvár városához is” - nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Sport
Vb-2026 - Döntetlennel kezdett Brazília
Az ötszörös győztes brazil válogatott 1-1-es döntetlent játszott Marokkóval vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésén.
2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak
A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
