Hírek
2018. December 03. 13:31, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Mindkét félidőben egy Vidi-gól, győzelem a Honvéd ellen
A tabella második helyén álló Mol Vidi a vele azonos mérleggel harmadik Budapest Honvédot fogadta az OTP Bank Liga 16. fordulójában.
Nem volt túl eseménydús a meccs, de a Vidi mindkét félidőben betalált egyszer, előbb Juhász, majd Scsepovics révén. Hátul pedig ismét lehozta kapott gól nélkül a meccset, így három ponttal ellépett ellenfelétől a táblázaton.
Marko Nikolics vezetőedző nem számíthatott Viníciusra, így a Kovácsik – Nego, Fiola, Juhász (Tamás), Stopira – Nikolov, Hadzic – Huszti, Pátkai, Milanov (Kovács) – Scsepovics (Hodzic) kezdőt küldte pályára. Az első lövésre a 8. percig kellett várni, Hadzic távoli kísérlete zúgott el a kapu fölött, válaszként a túloldalon Kamber lőtt nem sokkal mellé. A 17. percben egymás után négy szögletet rúghatott a Honvéd, a végén Danilo jó helyzetből saját csapattársát bólintotta telibe. Egy perccel később a Vidinek egyetlen sarokrúgás is elég volt a gólhoz – Huszti beadását Juhász Roland csúsztatta a kapuba. A hazai csapat az előny birtokában sem állt vissza, helyzetre azonban egészen a félidő hajrájáig kellett várni, a 40. percben Hadzic ugratta ki Milanovot, aki azonban túl hosszan tolta meg a labdát ziccerben. Egygólos Vidi-előnnyel vonultak szünetre a felek.

A második félidőt egyik csapat sem kezdte nagy lendülettel, majd a 64. percben megduplázta előnyét a Vidi – Nego adott be jobbról, a röviden érkező Scsepovics pedig Gróf lábai mellett a kapuba pöckölte a labdát. A 72. percben megint Scsepovics került ziccerbe, de Gróf bravúrral hárított. A 77. percben Juhász fejese kerülte el a kaput. A 81. percben egy vendég szögletre Baráth robbant be, Kovácsik nagyot mentett a gólvonalon, majd a túloldalon Tamás lódult meg és adott be balról, Huszti centikkel maradt le középen. A hosszabbításba érve Holender szabadrúgásánál Kovácsiknak kellett védenie, ennél közelebb azonban nem került a gólhoz a Honvéd – a Mol Vidi 2-0-ra nyert, ezzel három ponttal elszakadt riválisától, és öt ponton tartotta lemaradását a listavezető Ferencvárossal szemben.
Mol Vidi FC - Budapest Honvéd FC 2-0 (1-0)
Gl.: Juhász, Scsepovics.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
