Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2022. Április 15. 10:34, péntek | Helyi
Forrás: penzcentrum.hu

Nagy lekapcsolás lesz a magyar szolgáltatónál: ezek a telefonok nem sokat fognak érni ezután

Nagy lekapcsolás lesz a magyar szolgáltatónál: ezek a telefonok nem sokat fognak érni ezután

Idén két nagy hazai telefonszolgáltató, a Telekom és a Yettel is lekapcsolja a ma már elavultnak számító +3G-s hálózatot.

A Telekom már be is jelentette a dátumot, hogy ezt mikor fogja megtenni.

A Magyar Telekom már tavaly bejelentette, hogy lekapcsolja a harmadik generációs mobilhálózatát, azonban ekkor még nem közölték ennek a pontos dátumot. Egy friss tájékoztatóból viszont az derül ki, hogy június 30-ával ér véget a szolgáltató 3G-s hálózatának elérhetősége, a hivatalos honlapon pedig az is fenn van, hogy mely településeken történik meg korábban a hálózat lekapcsolása, már májusban és júniusban. A lekapcsolás után az okostelefonok nem lesznek használhatók 3G-s módban, valamint a régebbi, csak 3G-s hálózatra csatlakozó telefonokat pedig le kell cserélni, mert nem fognak működni.

A Telekom elsőként a nyaralóhelyeken vezeti ki a 3G-t, hogy ott a nyári szezonra már a megerősített és gyorsabb 4G legyen elérhető. A szolgáltató elmondása szerint a 3G technológia megszüntetése a korlátozott frekvenciakészlet jobb kihasználását fogja eredményezni, mert a felszabaduló sávokat 4- és 5G-re lehet majd használni. Emellett energiatakarékos és környezetvédelmi szempontból is pozitív hatása lesz a 3G megszűnésének. Az itthoni szolgáltatók közül a Yettel júniusban kezdi meg a lekapcsolást, a Vodafone pedig a piac és a felhasználók igényei szerint fogja időzíteni a kivezetését.

penzcentrum.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.