Hírek
2018. Február 21. 09:29, szerda |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Négy fiatal jégkorongozó hosszabbította meg fehérvári szerződését
Szabó Krisztián és Szita Donát az EBEL-csapatban is szerepel, két kapus: Gyenes Dávid és Kornakker Dániel az Erste Ligában bontogatja szárnyait.
Mind a négyen két évre kötelezték el magukat a Fehérvár AV19-hez, illetve a Titánokhoz.
Szabó Krisztián 2010 óta a fehérvári klub játékosa. A gyergyószentmiklósi játékos a 2015/2016-os szezonban mutatkozhatott be a felnőttek között, profi pályafutása során eddig 76 EBEL-, és 64 magyar bajnoki találkozónál jár. „Úgy gondolom, ez a legjobb hely a fejlődésem szempontjából! Több van még bennem, annál is több, mint amit eddig mutattam és a következő évekre a célom nem is lehet más, minthogy az EBEL-csapat stabil játékosa legyek” – mondta a huszonkét éves támadó a szerződés aláírását követően.
A mindössze húsz éves fehérvári tehetség, Szita Donát is a kék-fehérek játékosa lesz a következő két szezonban. A támadó 2004-ben kezdett jégkorongozni a koronázóvárosban, majd 18 évesen a felnőttek között is szerephez jutott, azóta pedig mind az EBEL-ben, mind pedig az Este Ligában érdekelt együttest is erősíti. „A következő két évben szeretnék stabil kerettaggá válni az első csapatban, szintet lépni és ezzel a csapatot segíteni. " Hat éves korom óta azért dolgozom, hogy ebben a csapatban játszhassak. Nagy élmény számomra megélni azt, hogy abban az együttesben kapok most lehetőséget, amit kiskorom óta csodálok” – tette hozzá Szita.
A huszonegy éves Kornakker Dániel 2011-ben érkezett Székesfehérvárra, ahol az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia korosztályos csapataiban szerepelt 2015-ig. A kapus ekkor úgy döntött, Amerikában folytatja pályafutását, a WSHL-ben töltött két szezonja alatt a Long Beach Bombers és a Casper Coyotes csapatainak kapujában védett, első szezonjában 92,1, míg második évében 93,5 százalékos hatékonysággal, majd a 2017/2018-as évadban tért újra vissza a fehérvári klubhoz. „Szeretek itt játszani” – kezdte Kornakker – „és nem vágyom külföldre. Fiatalon fontosnak érzem a tapasztalatszerzést, és erre itt minden lehetőséget megkapok. Jó a kapcsolatom mindenkivel a pályán, jól érzem magam Fehérváron."
Gyenes Dávid 20 évesen mutatkozott be a felnőttek között a Miskolci Jegesmedvék együttesében, 2014-ben a liga harmadik legjobb kapusa volt. A kiváló szezon után egy sérülés miatt hosszabb kihagyásra kényszerült, majd utolsó miskolci évében 93 százalék felett teljesített mind az alapszakaszban, mind pedig a playoffban, ezzel pedig a rájátszás legjobb kapusa lett. Az idei évben 88 százalékos védési hatékonysággal rendelkező kapus így indokolta a hosszabbítást: „Nagyon örültem, hogy megkeresett a klubvezetés szezon közben a hosszabbítással kapcsolatban. Jól érezzük magunkat itt, szeretünk itt élni és szeretek itt játszani. Remek szakember foglalkozik velünk itt Fehérváron, így ez is arra ösztönzött, hogy maradjunk. Szeretek a kis kapusokkal is foglalkozni, nagyon sokat tudok tanulni Camtől, ami remek lehetőség számomra a fejlődésre kapusedzőként. Nagy pozitívum, hogy a játékos karrierem utáni időre is tudok építkezni a játék mellett.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
2025. Október 22. 07:01, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni hazai vb-selejtezőre
Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában.
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Izgalmas döntetlen az Újpest-Ferencváros rangadón
A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
