Hírek
2019. Június 28. 15:04, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Nem vállalják a kockázatot: Felcsúton játszik júliusban a MOL Fehérvár

Közleményben jelentette be honlapján a MOL Vidi (júliustól: MOL Fehérvár FC), hogy az Európa-liga selejtező első körében (és továbbjutás esetén a másodikban is) a felcsúti Pancho Arénában
játszik hazai pályán a csapat. A fehérvári stadion öltözőblokkjai a baktériummal fertőzött víz miatt jelenleg nem használhatók rendeltetésszerűen.
A fehérvári klub közleménye:
"A Fehérvár F.C. Kft., mint a mérkőzésekért, és az azon résztvevőkért teljes körűen felelős rendező, a rendelkezésre álló információk alapján nem látja garantáltnak a biztonságos mérkőzésrendezés körülményeit Sóstón.
Ahogyan azt a Székesfehérvár Önkormányzata által a mai napon kiadott közlemény is elismeri, a főépületben található öltözőblokkok nem használhatóak rendeltetésszerűen, így az üzemszerű és kockázatmentes működés nem biztosított a sportolók, a szakmai stábok, a játékvezetők és a mérkőzés szervezésében résztvevő egyéb szereplők részére sem. A közlemény továbbá úgy fogalmaz "az öltőzők használhatósága is biztosított lehet az első tervezett hazai mérkőzés időpontjáig" tehát pillanatnyilag nincsen garancia arra, hogy a probléma valóban megnyugtatóan megoldásra kerül.
Tekintettel arra, hogy klubunkat a józan ész és a felelősségtudat mellett az UEFA szabályzatai is kötelezik, nem vállalhatunk sem a lebonyolítást veszélyeztető, sem egészségügyi kockázatot, így a felcsúti Pancho Aréna került kijelölésre az Európa Liga 1. (illetve továbbjutás esetén a 2.) selejtezőkörének otthon adó stadionként.
Megértjük szurkolóink érzéseit, klubunk is csalódott, hogy egyelőre nem játszhatunk nemzetközi mérkőzést új otthonunkban, ugyanakkor a lehetséges rendezési és egészségügyi kockázatokat felmérve nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne átgondolt, felelős döntés szülessen. Bízunk benne, hogy a fennálló helyzet a lehető legrövidebb idő alatt rendeződik, így mielőbb újra a Székesfehérváron szurkolhatunk a csapatnak! A kényelmetlenségért elnézésüket kérjük.
A mérkőzéssel kapcsolatos jegyinformációkról hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Életmód
Magyarország újabb kutatóűrhajóst küld a Nemzetközi Űrállomásra
Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, miután hazánk már az előző misszióból is igen sokat profitált gazdaságilag