Hírek
2014. Május 13. 05:00, kedd |
Sport
Forrás: InfoVáros | Borbás Bálint
Németh Balázs: „Örülök ennek a 6. helynek”
Eddigi legjobb helyezését érte el a FIM Superstock 1000 Kupában szereplő Németh Balázs, aki a bajnokság imolai futamán, 15 kör megállás nélküli csatározás után, a 6. helyen szelte át a célvonalat az olasz Pedercini Racing Team Kawasaki ZX10R-jének nyergében.
Balázs a 9. helyről kezdte a versenyt, és eredeti célját túlszárnyalva, ezt a pozícióját nemcsak megtartotta, de folyamatosan javított is rajta. Megállás nélkül kiélezett csatát vívott a körülötte levőkkel, de végig szépen felépített, kontrollált versenyt futott, és olyan természetes, magától értetődő módon jött be erőből a 6. helyen, hogy a végén ezt már nem is bravúrként élte meg környezete, sokkal inkább a papírforma érvényesüléseként. Ez pedig a folytatásra nézve is biztató. Nem olyan volt ez érzésre, mint egy egyszeri és megismételhetetlen kiugró siker, hanem olyan, mint egy újabb lépcsőfok a még nagyobb bravúr elérése felé.
Aragónban bukott, Assenben már kilencedik lett, most hatodik… Miközben az összetettben is előrelopakodott 17 pontjával a 11. helyre. Folytatás június 20-22-én, Misanóban.
Németh Balázs
„Elég nehéz verseny volt, de nagyon boldog vagyok, hogy ilyen erős pozícióban sikerült zárnom. A rajtom jól sikerült, és onnantól kezdve egészen a leintésig egy bolyban kellett harcolnom a többiekkel. Végig ment az oda-vissza előzés, amit nagyon élveztem, ugyanakkor fárasztó is volt, mert végig tökéletesen kellett koncentrálni, és folyamatosan száz százalékon kellett teljesítenem. A verseny második felében kicsit elkezdett csúszkálni a motor hátulja, ami miatt kétszer-háromszor is leszakadtam kicsit az előttem levőről, és kellett néhány kör, mire újra felértem rá. Ez nyilván a gumikopás miatt volt így, ami normális. Örülök ennek a 6. helynek, mert pénteken és még szombat délelőtt is úgy tűnt, hogy nincsenek meg azok a beállítások, amikkel az élmezőny közelében tudnánk ezen a hétvégén harcolni, és csak folyamatosan csúsztam egyre hátrébb és hátrébb az eredménylistán, de szerencsére az időmérőre sikerült egy üdvözítő megoldást találnunk az addigi problémánkra, így rá tudtam állni egy jó tempóra. A versenyen is ugyanazokat a beállításokat használtam, mint az időmérőn, és ez most is bevált. Jó érzés volt, hogy végig ott tudtam lenni egy bolyban, és harcolni tudtam a többiekkel. Picit azt sajnálom, hogy a végén a top5-ért már nem tudtam támadást indítani, de talán majd legközelebb! A következő versenyünkre most több mint egy hónapot kell várni, úgyhogy lesz idő nyugodtan készülni. Megpróbálok otthon minél több motoros edzést beiktatni, lehetőleg 1000-es motorral, de ha csak 600-ast tudok szerezni, akkor az is jó lesz, a lényeg, hogy minél több időt töltsek motoron. A csapat most nem tervez tesztet addig, úgyhogy az biztos, hogy a versenyeken használt Kawasakimra csak Misanóban ülhetek fel legközelebb. Remélem, sikerül valami egyéb motorozási lehetőséget találnom odahaza, az is elképzelhető, hogy a magyar bajnokság egy futamán is elindulok edzésképp.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
