Hírek
2014. Július 03. 10:11, csütörtök |
Sport
Forrás: InfoVáros | Balogh Tamás
Németh Balázs: „Szeretném megerősíteni a pozíciómat az összetett pontversenyben”
Két héttel a misanói verseny után az ötödik fordulóval folytatódik a Superbike világbajnokság egyik fő betétsorozataként megrendezésre kerülő FIM Superstock 1000 Kupa 2014-es szezonja. A helyszín ezúttal Portimao, ahol a Pedercini Racing Team magyar versenyzője, Németh Balázs újabb top10-es helyezéssel szilárdítaná meg helyét az összetett első tíz helyezettje között.
Németh Balázs remek formában érkezhet a FIM Superstock 1000 Kupa idényének soron következő portugáliai futamára, hiszen a legutóbbi három versenyt egyaránt pontszerző helyen zárta, ráadásul kétszer – Assenben és Imolában – a legjobb tíz között ért célba a Pedercini Racing Team Kawasaki ZX-10R típusú versenygépével. Ennek köszönhetően a magyar motoros már az összetettben is a top10 közelébe ért, hiszen jelenleg 22 pontjával a tabella 11. helyét foglalja el, ám pontosan ugyanannyi egységet szerzett az első négy futam során, mint az eggyel előtte álló Kyle Smith, aki csak aragóni harmadik helye miatt előzi meg Balázst.
A 26 éves versenyző célja így nem is lehet más a portimaói viadal előtt, mint egy újabb remek eredménnyel megszilárdítani pontversenybeli helyezését, amelyben állítása szerint az előző napok enyhe torokgyulladása sem fogja megakadályozni.
Németh Balázs
„Gyorsan elrepült az idő a misanói futam után. Összekötve a hasznosat a kellemessel, a verseny után még pár napot a tengerparton töltöttünk a családommal, barátaimmal. Sajnos az előző pár napban egy enyhébb lefolyású torokgyulladással küszködtem, ezért edzéseimet csökkentett intenzitással tudtam csak végezni, de úgy érzem, a versenyre teljesen rendben leszek. A portimaói pályát kedvelem, ott voltam a 2008-as pályaavatón. Izgalmas, technikás pályának tartom. Elsősorban a szintkülönbségek teszik érdekessé. Fűződnek a pályához kellemes és kellemetlen emlékeim egyaránt: 2011-ben tizedikként értem célba a Supersport 600 géposztályban, az azt követő két évben viszont komoly műszaki problémáim voltak, a tavalyi versenyt fel is kellett adnom. A hétvégi futamon remélem, nem lesznek ilyen gondjaim. Úgy gondolom, ezen a pályán a Kawasakik komolyabb erőpróbára késztetik a Ducatikat már az edzések során is. Sikeres szereplésem, remélem, tovább folytatódik. Szeretném megerősíteni a pozíciómat az összetett pontversenyben, ehhez az első tízben kell vasárnap célba érnem.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
