Hírek
2021. Április 22. 15:13, csütörtök | PR
Őrült kíváncsiak az emberek erre a koncertre!

A magyarok ki vannak éhezve a jó koncertekre, legalábbis erre utal, hogy már tízezrek nézték meg a Németországban és Amerikában élő magyar zenész-producer Leslie Mandoki és világsztár barátai online koncertjét.
A másfél órás Mandoki Soulmates-t koncertre viilágszerte már közel kétszázezer internetező kattintott amin Bartók Béla Magyar Képek című albumának modern feldolgozása hallható.
Az online koncert érdekessége, hogy míg Leslie Mandoki és a zenekar egy része a németországi stúdiójából muzsikált, addig a 22 világsztár a Föld különböző pontjairól csatlakozott be a közös zenélésbe. Így a new york-i 52. utcából, egy dél-karolinai tengerparti strandról, sőt egy észak-angliai kastély pincéjéből is bejelentkezett egy-egy világhírű zenész, élő videókapcsolásban. De Los Angelesből, Londonból és Berlinből, Tokióból, Pekingből, Új-Delhiből és Moszkvából is volt fellépő a különleges másfél óra alatt.
A kreativitás mellett a zenészek társadalmi felelősségvállalásának fontossága is felerősödik a járványhelyzet alatt– mondta el az előadás kapcsán Leslie Mandoki. Hozzátette, a koncerttel szerettek volna visszaadni valamit a közönségük számára az évtizedeken át tartó szeretetért. A koncerttel jelképesen az egész földkerekségen átívelő hidat építve, minden szakadék felett, áthidalva a törésvonalakat falu és város, észak és dél, és ami a legfontosabb, a generációk között. „The music is the greatest unifier”, vagy ahogy magyarul fogalmazott: Zene az emberség szolgálatában – zárta Mandoki.
A kulisszák mögött: ennyi időbe telt
Az előkészületek több mint három hónapot vettek igénybe! Karácsony előtt merült fel az ötlet a Mandoki Soulmates zenekar tagjaiban, hogy online muzsikálják el a világhírű magyar zeneszerző művét feldolgozó Hungarian Pictures albumot. A felvétel a YouTube-on érhető el teljes hosszában, ingyenesen.
A résztvevő zenészektől egy méltatás Bartók Béláról ide kattitva érhető el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 27. 12:42, kedd | PR
Újra hibátlan minősítést kapott a Jánosik Kft.
Ismét sikeresen teljesítette a Jánosik és Társai Kft a minden évben esedékes, teljes körű tanúsítási auditot, májusban.
2025. Május 26. 10:27, hétfő | PR
Segítség az önálló élethez a felnőtté válás küszöbén
A K&H támogatásának is köszönhetően nyílhatnak új esélyek az SOS Gyermekfaluban nevelkedett fiatalok előtt.
2025. Május 22. 10:49, csütörtök | PR
Szigetvári Zrínyi-Vár: Egyre népszerűbb célpont a történelem szerelmeseinek – és mindenki másnak is!
Szigetvár neve újra fényesen ragyog a turisztikai térképen
2025. Május 16. 14:43, péntek | PR
Az egészségügyi ellátást tartják a legfontosabbnak a külföldre utazó magyarok
a digitális ügyintézés a vezető az utazási biztosítás terén is