Városlista
2025. október 21, kedd - Orsolya

Hírek

2017. Június 27. 05:01, kedd | Belföld
Forrás: mti

Ötszáz helyen 55 ezer diák vehet részt Erzsébet napközi táborban a nyáron

Ötszáz helyen 55 ezer diák vehet részt Erzsébet napközi táborban a nyáron

Két balatoni táborhelyen - Zánkán és Fonyódligeten - 26 ezer, az ország további mintegy ötszáz településén csaknem 30 ezer diáknak biztosít pihenést az Erzsébet napközi tábor program a nyáron

- mondta hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára Noszvajon. Novák Katalin közölte: a Balaton-parti táborhelyek tíz héten keresztül nyújtanak programdús élményt a gyerekeknek.

A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szavai szerint a 2015-ben indított táborok egyre népszerűbbek: idén 40 ezer gyerekkel terveztek, ám a másfélszeres túljelentkezés miatt csaknem 55 ezer diák számára hirdethették meg az Erzsébet táborokat.

A körülményekről azt mondta, hogy a napi négyszeri étkezésen, valamint a turnusonkénti egy-egy kiránduláson túl igen változatos a napközik tematikája, és mindezért a szülők mindössze napi száz forintot fizetnek.

Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ vezetője azt mondta: a tankerületből tavaly néhány száz diák és néhány tucat pedagógus vett részt Erzsébet táborban. Az idén 71 pályázatukból 58 sikeres volt, így a nyár végére kétezer tanuló és 230 pedagógus jut tábori élményhez.

A Noszvaji Figedy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zenebona napközi táborába a helyiek mellett felsőtárkányi, egri és adácsi gyerekek is érkeztek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld

Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron

Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.

2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld

Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak

A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget