Hírek
2018. Április 03. 08:40, kedd |
Sport
Forrás: feol.hu
Pontot vesztett az Alba Fehérvár KC

Döntetlennel zárult az Alba FKC– DVSC párharc a női kézilabda NB I 18. fordulójában.
Az Alexandra Do Nascimento által kihagyott hétméteressel induló találkozó első negyedórája nem sok jóval kecsegtette a fehérvári drukkereket. A vendégeket elkísérő Szívtiprók szurkolói csoport legnagyobb örömére kétgólos előnyt harcoltak ki kedvenceik, és utána még két sistergő kapufát dobva jelezték, hogy bizony a két pontért érkeztek a koronázóvárosba. A hazaiakról viszont nehéz volt bármi jót is mondani, akik szinte be voltak oltva a gól ellen az első tíz percben. A 7. perc végén unta meg Deli Rita vezetőedző csapata tehetetlenségét, időt kért, ám intelmei süket fülekre találtak. Sőt, szinte másodpercre pontosan 10 perc telt el ezután, amikor végül Jelena Lavko nagy nehezen megszerezte az első hazai találatot. Az FKC szerencséjére ellenfele sem brillírozott igazán, így egy nagy rohammal kiegyenlítették hátrányukat a házigazdák, 4–4. A folytatásban elsősorban Mistina Kittinek köszönhetően tartotta a lépést a DVSC-vel az Alba, de a szünetre a vendéglátók újabb hibáit kihasználva így is háromgólos előnyre tett szert a Loki.
A pihenőt követően azonban egy teljesen más felfogásban játszó fehérváriak jöttek ki a pályára, akik zsinórban elért három találatukkal nemcsak az állást, hanem a játékot is kiegyenlítettebbé tették. Majd a 37. minutumban először a meccsen – igaz csak pillanatokra – átvették a vezetést Lavko újabb góljával. A 48. percre ez a fór kettőre hízott Nascimento jóvoltából. A végjátéknak – ha soványka vezetéssel is – a Deli-tanítványok vágtak neki, Deszpotovics azonban ezt nem hagyta annyiban, és 17 másodperccel a lefújás előtt döntetlenre mentette az összecsapást, 25–25. Deli Rita: – Az első félidőben teher volt a lányokon, hazai pályán erősen kellett volna kezdeni, de mi rengeteg technikai hibát vétettünk, a DVSC sokkal élesebb volt. A szünet után teljesen más felfogásban játszottunk, gyors lerohanásokkal fordítottunk, a védekezésünk is feljavult. Kezünkben volt a meccs, talán annyi pozitívumot tudok mondani, hogy döntetlennel fejeztük be.
Jegyzőkönyv
Alba Fehérvár KC–DVSC-TVP 25–25 (10–13)
Székesfehérvár, 400 néző, Vezette: B. Pech, Vágvölgyi.
AFKC: Mistina – Nascimento 2, Djordjievszka, Mendy 2, Zsilinszkajtye, Gorsenyina 5, Pelczéder 5. Csere: Gabina Lima (Kapus), Boldizsár, Lavko 8 (3), Májer 3, Hudra. Vezetőedző: Deli Rita.
DVSC: Lajtos – Csáki 5 (3), Hajduch 1, Zamfirescu 6, Deszpotovics 3, Sirián 3, Vantara-Kelemen 1. Csere: Horváth-Pásztor (Kapus), Román 1, Tóvizi 3, Hársfalvi 2, Varsányi. Vezetőedző: Vida Gergő.
Kiállítások: 8, illetve 6 perc Hétméteresek: 4/3, illetve 3/3.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:29, szerda | Sport
Magyar-portugál - Egygólos vereség Rossi születésnapján
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a Puskás Arénában a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így a csoport harmadik helyére csúszott vissza.
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként