Hírek
2017. Május 31. 13:05, szerda |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Feledhető verseny!

Nem úgy sikerült a 32. Fuchs Velenje Rallye a Ritmus Ase párosának, mint szerették volna, egészségügyi probléma miatt nagy kihívás volt a célba érés is.
Így sajnos egy Mitropa Kupa 3. helyet és egy abszolút 5.-6. helyet dobtak el, helyette csak 6. és 12. helyet sikerült hazahozni.
Várkonyi Szabolcs:
Jól felkészültem a versenyre, nagyon vártam, így nagy csalódás számomra, ami történt. Hogy miért, most sem egészen értem, de gyakorlatilag az 1. gyors végétől szédüléssel, rosszulléttel küzdettem. A 2. gyors felétől már az ALS-t is lekapcsoltam és utcai tempóban teljesítettem a hátralévő távot. Kis szerencsém az volt, hogy két gyors után szerviz jött, így ott picit regenerálódhattam. A 2. körben már egy kicsit jobban éreztem magam. Azt hittem, túl vagyok rajta, de a 3. körben még rosszabbul lettem, így csak itt kb. két és fél percet veszítettünk. Ezután szerencsére egy 2 órás gyűjtő következett, ahol a lakókocsiban pihenve sikerült átlendülni ezen, és a délutáni gyorsoknak már olyan 70-80%-os állapotban vágtam neki. Ekkor a 16. helyen álltunk. A hátralévő négy szakaszon fel tudtunk jönni 4 helyet és már elfogadható szakasz eredményeink is voltak. Jó lett volna, ha ekkor kezdődik a verseny, de ez van, ezt kell elfogadni. Most egy hosszabb nyári szünet következik, majd még eldöntjük, melyik versenyen indulunk el. Ezúton gratulálnék Hideg Krisztián teljesítményéhez, remekül ment, méltatlan, amit csináltak vele, hogy ne ő nyerje a versenyt!! A csapattársainknak is gratulálok, mind a Klausz-Csányi, mind a Szilágyi-Váradi párosok remekül képviselték az egyesületet!
Makai Gergely:
Ahogy Szabolcs írja, valóban nem számítottunk arra, hogy egészségügyi hibafaktorral is találkozhatunk, de ez is benne van a pakliban. Először megijedtem, mert nem tudtam, hogy nagy a baj, vagy sem. Nagyon örülök, hogy semmi komoly dolog nem történt, ugyanakkor sajnos ez befolyásolta az eredményünket. Az itiner most nagyon feküdt nekem, tetszettek a szakaszok, ütemes volt, rengeteg kanyarral, akár egy hullámvasúton. Az utolsó 4 gyorsasági szakasz rendkívül élvezetes volt már mindkettőnk számára, emiatt tudtunk javítani pár helyet. Ennek a versenynek volt egy másik számomra is meghatározó eseménye: Hideg Krisztiánnal történteket többen nem tudjuk hova tenni, nem gondolom, hogy ez egy megfelelő eljárás volt, és bennem is ugyanúgy, mint bárkiben kérdések merülnek fel a korrektséggel kapcsolatban. Persze nem a mi feladatunk bármit is tenni, de semmiképpen nem szeretnénk hasonló helyzetbe kerülni.
Most egy kis pihenő következik, és megbeszéljük, hogy mi legyen a következő verseny, mert ez még jelenleg nem letisztázott. Ettől függetlenül nagyon várom már az újabb megmérettetést.
Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., KÉK - PTI Kft., Sun&Fun Holidays.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
2025. Október 22. 07:01, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni hazai vb-selejtezőre
Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában.
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Izgalmas döntetlen az Újpest-Ferencváros rangadón
A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.