Hírek
2019. Március 29. 10:00, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: változásokkal és kihívásokkal teli évkezdet

SOLID Racing Team – Eger Rallye - 2019.03.29-31.
Kondella Péter – Kondella-Fülep Edina, Honda Civic Type-R
Gyenes András – Szilassy Arnold, VAZ 2101
Azt mondják, hogy az ember életében hét évente változás következik be. Ez így van a csapatunknál is, ugyanis idén újra feleségemmel fogok versenyezni. Tervben van az összes Rally1-es aszfaltos futamon való indulásunk, de Eger után fogjuk eldönteni, hogy ez így fog-e maradni. Szeretnénk egy pár Mitropa futamon is indulni, kíváncsiak vagyunk, hogy nemzetközi mezőnyben milyen eredményekre vagyunk képesek.
Az Eger Rally az egyik kedvenc versenyünk. Azt gondolom, hogy a Honda paramétereinek is az ilyen típusú versenyek felelnek meg.
Az idei bajnokságra való felkészülés sem történt másképp, mint ahogy az eddigiekben, ugyanis teljes felújításon ment keresztül az autó. A futómű területén végeztünk változtatásokat, remélve, hogy ezzel az autó menetdinamikája jelentősen javulni fog. Optimalizáltuk a motorvezérlést, a tavalyi teljesítményéhez képest közel 10 lóerőt sikerült még előcsalogatnunk, és a motor karakterisztikája is jobb a tavalyihoz képest.
Szeretnénk egy kiegyensúlyozott versenyt teljesíteni, melyhez minden körülmény adott. A célban kiderül, hogy sikerült-e a 100 %-os felkészülés erre a futamra - tette hozzá Kondella Péter.
Az elmúlt évekhez képest a Historic Rally Bajnokság Hobby Car kategóriája, melyben évek óta részt vettünk, megszűnt. Itt versenyautónkkal lényegesen eltérhettünk az előírt homologizációs szabályoktól. Ebből következően a téli hónapokban sem unatkoztunk, ugyanis visszaépítettük szabályos Gruppe 2-es versenyautónak a Ladánkat, hogy a Historic mezőny D2-es kategóriáját színesíthessük 2019-ben.
A másik lényeges változás az Eger Rally előtt pár nappal derült ki, ugyanis állandó versenyzőtársam Horváth Levente egy komoly hasi műtét után nem tudott felépülni,
így az itinert csapatunk másik kiváló navigátora Szilassy Arnold olvassa majd fel nekem.
Ezek tudatában óriási lelkesedéssel várjuk a bajnokság első versenyének rajtját fűzte hozzá Gyenes András.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Ecoffice Technology Kft. – Triumph Adler; EGROKORR Festékipari Zrt.; Evolution Consulting Kft.; Innovitas Nonprofit Kft.; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; RAIKER – www.raiker.hu; Dokutech Center Kft.; Ital Logisztika Kft.; C+D Automatika Kft,; Kudo Trade Plus Kft,; Tower-Tech Kft,; SP Kosaras Kft.; Best-Vill. 2000 Kft.; KOOS WEBER Hungária Kft., ROBITLÁG Bt.; HUNIPER Permetező Kft., The Body Shop, SEQOMICS Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:29, szerda | Sport
Magyar-portugál - Egygólos vereség Rossi születésnapján
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a Puskás Arénában a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így a csoport harmadik helyére csúszott vissza.
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként