Hírek
2017. Augusztus 25. 17:21, péntek |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
Szakmai tanévnyitó a Városházán - több mint egymillió diák kap ingyen tankönyvet
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatási Hivatala a Városháza Dísztermében tartotta Fejér Megyei Szakmai Tanévnyitó konferenciáját.
A szakmai tanácskozásra meghívást kapott valamennyi Fejér megyei közoktatási intézmény vezetője. A konferencián Sipos Imre miniszteri biztos a köznevelési rendszer fejlesztési irányairól, az új tanév feladatairól, a pedagógusbér-emelés szeptemberben életbe lépő újabb üteméről és az iskolafejlesztésekről is szólt.
A konferencián Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy a város szívén viseli az oktatási intézmények sorsát, ezt jelzi a Teleki Blanka Gimnázium belső homlokzatának felújítása, illetve számos más intézményi rekonstrukció is. Hangsúlyozta, hogy további beruházások várhatóak az Ybl-program keretében és hamarosan megvalósul a Modern Városok Program keretében a Középiskolai Campus kialakítása is, mintegy 16 milliárd forint állami forrásból.
„Szimbolikus és példamutató az a kapcsolat, ami a város intézményei és az önkormányzat között van. Részünkről ígérhetjük, hogy ez a kapcsolat a jövőben is így lesz.” – fogalmazott Mészáros Attila, aki köszönetet mondott a város minden szülője és diákja nevében a tanároknak, intézményvezetőknek az elmúlt tanévben végzett munkáért. Szólt az Országos Diákparlament fehérvári megrendezéséről is, kiemelve, hogy a visszajelzések alapján jól sikerült a szervezés, a diákok pedig szeretnének visszatérni Székesfehérvárra: az ősz folyamán az Országos Diáktanács tart kétnapos ülést a városban.
Fejér Megyei Szakmai Tanévnyitó a Városházán

A szakmai tanévnyitón Sipos Imre miniszteri biztos adott tájékoztatást a köznevelési rendszer fejlesztési irányairól és az új tanév feladatairól, valamint az oktatást, a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat érintő előrelépésekről. Az ingyenes tankönyvekről szólva kiemelte, hogy mérhető a fejlődés az elmúlt években. A 2013-as 54%-ról 2017-re 85%-ra nőtt az ingyenes tankönyvellátásban részesülő diákok száma és több mint egymillió diák kapja ingyenesen Magyarországon a tankönyveket. Sipos Imre az elmúlt időszak fontos eredményének nevezte azt is, hogy megerősítették a tanórán kívüli foglalkozások rendszerét a különböző témahetekkel.
A köznevelési infrastruktúra fejlesztését célzó programról szólva a miniszteri biztos elmondta, hogy évente tanterembővítésre, tanuszodára és tornateremre 3-3 milliárd forint jelenik meg fejlesztési forrásként. Összesen 82-85 projekt valósul majd meg, jelenleg 45 helyen zajlik a kivitelezés.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:48, szombat | Belföld
Az erős szél miatt országosan háromszáz káresethez riasztották a tűzoltókat
A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
2025. Október 25. 08:47, szombat | Életmód
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át.
2025. Október 25. 08:46, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a budapesti békecsúcs nem került le a napirendről
Európában is pontosan tudják, hogy a békecsúcs nem került le a napirendről, az időpontja kétséges, de hogy lesz, afelől nincs kétség
