• Az emlékidéző délutánon bizonyosságot nyert, a kivételes tanítók öröklétűek, s a tanítványok felemelt fejjel gondolhatnak az egykori mindennapokra.

Kégl Szilvia a világjáró egykori tanítvány, hetven év távlatából is szeretettel gondol, a csupa nagybetűs tanár úrtól, az eszmélés időszakában kapott útravalóra, amit szívesen idézett fel a találkozón is „Tiszteltük a kitartását, az ifjúság nevelésében mutatott példamutató életét. Amikor a Ciszter Gimnáziumból átkerültünk az Ady Endre utcába, összetoborzott nyolc lányt, ez hetven éve történt. Sokat gyakoroltunk, mi lettünk akkoriban az egyik legjobb középiskolás csapat az országban. Schermann Ede az emlékezetemben megmaradt annak az embernek, aki tanárként és az Építők sportklub edzőjeként maradandót alkotott. Az ötvenes években jártuk az országot, különböző versenyeken indultunk, sok sikert arattunk, igazi csapat voltunk. Minden pillanat felejthetetlen, amit együtt töltöttünk”

A száz éve született Schermann Edére emlékeztek tanítványai

Békési Beáta a legfiatalabb nemzedék, egy új generáció diákjaként is úgy tekint vissza a középiskolás években megtanult, töretlen győzniakarásra, mint ami máig elkísérte. „Büszkeséggel tölt el, hogy itt lehetek, mint legfiatalabb tanítvány. Hároméves koromban a szertornát, Ede bácsi akkor már nyugdíjas volt. Nekem ő egy ikonikus figura itt Fehérváron. Sokat kutattam az életével kapcsolatban, hiszen a sport, a szertorna, a testnevelés szeretetét is átültette belénk, azzal a fegyelmezett, mindig büszke, kedves, tartásos emberséggel, ami végigkísérte életét. Sporttörténeti szakdolgozatomat az ő életéből írtam, volt szerencsém vele hosszasan beszélgetni, s kicsit jobban megismerni az életét. Nem maradtam ugyan a pályán, de a szertorna szeretete megmaradt, Ede bácsinak köszönhetően.”

Schermann Ágnes gyermekként az édesapára, pedagógusként a pedagógusra emlékezett, akitől a munka szeretetét és tiszteletét kapta örökül. „Nagyon nehéz emlékezni gyermekként, hiszen nekem apaként egészen mást jelentett, mint pedagógusként, bár ő nem tett különbséget, a tornateremben ugyanúgy foglalkozott velünk, ugyanazt várta el tőlünk, mint a többi tanítványától. Kiváló ember volt apaként és pedagógusként, maximalista, akitől mindent megtanulhattunk. Szigorú volt, de a huncut mosolya szeretetet sugárzott. Szerette az egyéniségeket, a nyílt, őszinte helyzeteket.”

Schermann László is annak a testnevelő tanár generációnak a megbecsült tagja, akik édesapjától sajátították el a pálya legfontosabb, életre szóló tanításait. „Én egy kicsit kilógtam az ő elképzelt csapatából, mert nem tudott rávenni, hogy tornásszak. Engem a labdajátékok vonzottak. A József Attila Gimnáziumban laktunk, ott tartott edzést, a hét minden napján, egyik nap a fiúknak, másnap a lányoknak. Én akkor a nagyteremben, kosárlabdaedzésre jártam. Tornászni akkor kezdtem el, amikor harmadikas gimnazistaként eldöntöttem, hogy én is testnevelő tanár szeretnék lenni. Helyzeti előnyben voltam, mert a fiúk és a lányok edzésére is be tudtam menni. így jutottam el két év alatt olyan szintre, hogy a főiskolán már nem volt gondom a tornával.”

Az emlékidéző délutánon bizonyosságot nyert, a kivételes tanítók öröklétűek, s a tanítványok, míg világ a világ, felemelt fejjel gondolhatnak az egykori mindennapokra, s adhatják tovább a mának a tanultakat.